Érkezik az első megemelt bér a szakképzésben dolgozó oktatók számára

Szerző: Gondola
2026. február 4. 19:35
Újabb fontos lépéshez érkezik a magyar szakképzés: a közeljövőben megkapják első megemelt fizetésüket a szakképzésben dolgozó oktatók – jelentette be szerdán közzétett videóüzenetében Varga-Bajusz Veronika, a felsőoktatásért, a szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tízszázalékos béremelés már nem csupán ígéret, hanem valóság, amely kézzelfogható módon jelenik meg az oktatók fizetésében. Mint mondta, ez már az ötödik bérrendezés 2020 óta, ennek eredményeként pedig az oktatók jövedelme az elmúlt években két és félszeresére emelkedett.
Varga-Bajusz Veronika kiemelte: ma már elmondható, hogy a szakképzésben dolgozók versenyképes és kiszámítható jövedelemért végzik munkájukat. A pályakezdő oktatók bére eléri a 775 ezer forintot, míg az átlagos havi jövedelem megközelíti a 900 ezer forintot.
Az intézkedés több mint 24 ezer oktatót érint, a kormány pedig 32 milliárd forintot különített el a szakképzés további fejlesztésére. Az államtitkár szerint a sikeres szakképzés alapja a korszerű intézményrendszer, a motivált tanulók és a megbecsült, elhivatott oktatók együttese. A mostani béremelés – fogalmazott – Magyarország jövőjébe történő befektetés, amely biztosítja, hogy a szakképzésben dolgozók hosszú távon elkötelezetten, biztonságos és megbecsült körülmények között végezhessék munkájukat.

Podcast