Szeles idővel ér véget a hét, de időnként a nap is kisüt
2025. március 23. 09:35
A hét utolsó napján többfelé számíthatunk csapadékra és élénk, helyenként viharos szélre, de Nyugat felől időnként felszakadozik a felhőzet, így rövid napos időszakok is előfordulhatnak.
A zártabb felhőzet és vele együtt a csapadékzóna tovább halad északkelet felé többfelé – kisebb mennyiségben északnyugaton és délkeleten – esőt, záport okozva. Délután nyugat felől ismét egyre nagyobb területen szakadozik a felhőzet, kisüt a nap, emiatt – nyugatról kelet felé tartó – záporok alakulhatnak ki, a Dunántúlon helyenként zivatar is lehet. A keleti, északkeleti harmadban maradhatnak tartósan borult tájak. A délies szél többfelé megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon nagy területen megerősödik, néhol északnyugaton viharos lökések is előfordulhatnak – írja a HungaroMet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 21 fok között várható, de a tartósabban borult, csapadékos északkeleti harmadban több fokkal hűvösebb maradhat az idő.
Késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Délnyugat, nyugat felől ismét egyre jobban megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, így az éjszaka második felére már többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északkeleten helyenként párássá válhat a levegő. A késő esti, éjféli órákig – egyre inkább a Dunától keletre – fordulhat elő zápor, esetleg néhol zivatar, majd átmenetileg csökken a csapadékhajlam. Hajnaltól azonban délnyugat felől ismét egyre többfelé várható eső, zápor. A délies szél több helyen marad élénk, majd reggelre mérséklődik nagyobb területen a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 6 és 11 fok között valószínű, de északkeleten néhol ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.