A Kereszténydemokrata Néppárt és annak hajdúböszörményi alapszervezete felháborítónak tartja a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület két, a Tisza Párthoz közel álló képviselőjének közösségi médiában megjelent kijelentéseit, és bocsánatkérésre szólítja fel a politikusokat.
Megdöbbenéssel olvastuk Nagy Péter Martin és Tömöri Zsolt Sándor Facebookon közzétett gondolatait az elmúlt időszakban. Nagy Péter Martin elismeréssel említette például, hogy a kommunista rendszerben erőszakot alkalmaztak a papok ellen – „legalább a papok veséjét verték annak idején” -, emellett kifejtette, hogy a nyugdíjasoknak „semmi haszna nincs már a társadalom és az ország számára”, ezért annak örülne a legjobban, „ha nem is lennének, mert csupán gátolják a fejlődést és rengeteg pénzbe kerül az eltartásuk”. Szerinte a nyugdíjasok miatt „szenved most az egész fiatalság”, és azért, mert az idősebbek „az ország szempontjából kedvezőtlen politikai pártokra szavaznak”. Továbbá képviselőhöz méltatlan módon minősítette a fiatalokat és a munkásokat, például ostoba prolikról és „lecsúszott, értelmifogyatékos, falusi tinik…ákról” írt. Tömöri Zsolt Sándor pedig egyenesen visszataszítónak nevezte a templomokat, ahol őt „a hideg is kirázza”.
Felhívjuk Nagy Péter Martin és Tömöri Zsolt Sándor figyelmét, hogy Hajdúböszörmény városvezetésének külső megítélése, illetve a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület népszerűsége nem az egyházakon, hanem a városvezetés hozzáértésén, vagy épp kontárságán múlik. Felszólítjuk Nagy Péter Martint és Tömöri Zsolt Sándort, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot a keresztény gondolkodású állampolgároktól, valamint a nyugdíjasoktól, tinédzserektől és munkásoktól, akiket a közösségi médián keresztül megsértettek!
Dr. Cehla Béla, a KDNP Hajdúböszörményi Alapszervezetének elnöke
Korbeák György, a KDNP Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezetének elnöke
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Ferenc pápát végakaratának megfelelően a Santa Maria Maggiore-székesegyház bal oldali mellékhajójában helyezték örök nyugalomra. Kérése szerint sírhelyét a bazilika páli kápolnája (Salus Populi Romani-kápolna) és a Sforza-kápolna közötti mellékfolyosó fülkéjében készítették el.
"Az volt a cél, hogy élvezzem a versenyt, a közönség pedig nagy erőt adott, így minden számból kihoztam, amit most tudok" - mondta Gulyás Michelle az eredményhirdetés után, hozzátéve, hogy mindegyik számban lehet azért jobb eredményt is elérni.
Simicskó István szerint "a papság gyalázásával, a hívők megalázásával és az egyház elleni gyűlölet tudatos szításával egy 21. századi keresztényüldözésbe kezdtek".