Idén már 12 alkalommal akadályoztak meg illegális gyorsulási versenyeket a budapesti rendőrök
2025. február 18. 11:05
A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai január vége óta tizenkét alkalommal intézkedtek olyan helyszíneken, ahol feltehetően illegális gyorsulási, illetve driftversenyeket akartak rendezni - adta közre a Police.hu.
 
A Váci úton, a Budai alsó rakparton és egy soroksári bevásárlóközpont parkolójában késő este, éjszaka gyülekező autósokat saját észlelés, lakossági bejelentések és a közösségi médiában közzétett bejegyzések alapján ellenőrizték polgárőrökkel és önkormányzati rendészekkel közösen. A gyors rendőri beavatkozás eredményeként gyorsulási verseny, driftelés nem alakult ki. 
 
A rendőrök 190 ember igazoltattak, 101 alkoholszondát alkalmaztak – ittasság egy esetben sem merült fel, kábítószer birtoklása gyanúja miatt viszont egy embert elfogtak, ellene büntetőeljárás indult. Engedély nélküli vezetés miatt egy főt állítottak elő, akivel szemben szabálysértési feljelentést tettek. Helyszíni bírságot öt esetben szabtak ki: hármat a bevásárlóközpont mozgássérült-parkolóhelyeinek jogosulatlan igénybevétele miatt, egyet-egyet pedig rendszámtábla hiánya, illetve a közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt.
 
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem engedi, hogy néhány autós versenypályának használja a főváros útjait. A rendőrök azonnal intézkedni fognak a közlekedési szabályokat figyelmen kívül hagyó, másokat veszélyeztető vagy az engedély nélküli jármű-átalakítások következtében a lakosságot jelentős hanghatásokkal zavaró sofőrökkel szemben.
Police.hu
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó