Nagy területen párássá válhat a levegő, köd és rétegfelhőzet is képződhet. Szombaton napközben azonban elkezd megélénkülni a déli, délkeleti szél, sőt az Északnyugat-Dunántúlon erős lökések is lehetnek, e területeken szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Ugyanakkor főként az északi és középső országrészben felhős, párás maradhat az idő.
Kenese 2025. január 24-én - Molnár Pál felvétele
Várható időjárás az ország területén szombat éjfélig: A köd, rétegfelhőzet főleg az ország középső harmadán és az északi tájakon tartósan megmaradhat, másutt több-kevesebb napsütés várható. Számottevő csapadékra nincs kilátás. A Dunántúlon nagy területen megélénkül a délies szél, a nyugati megyékben erős széllökések is előfordulnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 12 fok között várható - az északi, tartósan borult vidékeken lesz a hidegebb -, azonban a szelesebb, napos dunántúli részeken ennél néhány fokkal melegebb is lehet. Késő estére -1 és +8 fok közé csökken a hőmérséklet.
Sok papot hurcoltak meg, sőt végeztek ki a kommunisták azért, mert nem árulták el az Istennek tett esküjüket, vagyis nem adták ki a gyónás során tudomásukra jutott titkot. Most visszaköszön a kommunista terror szelleme, amikor újra esküszegésre kényszerítenék a papságot – fogalmaz Vejkey Imre.
A miniszterelnök elmondta, intenzíven zajlanak a Szerbia és Magyarország közötti, 300 kilométer hosszú olajvezeték építésének előkészítő munkálatai. Hozzátette, hogy a vezeték minkét ország energiabiztonságát szolgálja majd.
Simicskó István, a kisebbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője hétfőn Szombathelyen, az újabb országjárás első állomásán tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: a KDNP családbarát politikát folytat, a családokért dolgozik, ez szeretnék hangsúlyozni az országjárások alkalmával.