Mark Rutte NATO-főtitkár a davosi Világgazdasági Fórum keretében tartott megbeszélésen kijelentette, hogy Európának kell átvállalnia az Ukrajnának szánt amerikai fegyverek finanszírozását – írta meg az Ukinform.
Mint mondta, „ez a háború nem csupán európai konfliktus”, hiszen Oroszország oldalán Észak-Korea és Irán is részt vesz, miközben Kína is hozzájárul a konfliktus elhúzódásához.
Rutte hangsúlyozta, hogy amennyiben az Egyesült Államok továbbra is fegyverekkel látja el Ukrajnát, az európai országoknak vállalniuk kell a költségeket, tekintve, hogy Ukrajna földrajzilag közelebb áll Európához, mint az Egyesült Államokhoz.
Szükségünk van arra, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett maradjon, és a lehető legtöbbet megtegye Ukrajna érdekében, hogy az ország erős pozíciót foglalhasson el a béketárgyalások megkezdése előtt – fogalmazott a főtitkár.
Hozzátette: „De elmondhatom az európaiaknak: ha az új Trump-kormány továbbra is saját hadiipari komplexumából kívánja ellátni Ukrajnát védelmi eszközökkel, akkor az európaiaknak kell fizetniük a számlát. Ebben teljesen biztos vagyok.” A főtitkár szerint „Ukrajna még mindig közelebb van Európához, mint az Egyesült Államokhoz”, ezért az európaiaknak készen kell állniuk a költségek viselésére.
Geopolitikai probléma
Rutte továbbá rámutatott, hogy az orosz agressziót Észak-Korea, Irán és Kína is támogatja, ami tovább erősíti azt a tényt, hogy a konfliktus nem csupán Európa problémája. „Ez egy geopolitikai probléma, amelyet kezelni kell” – figyelmeztetett. Szerinte egy kedvezőtlen megállapodás esetén az orosz elnök kezet foghat Észak-Korea, Irán és Kína vezetőivel, amely „geopolitikai szempontból nagyon nagy hiba lehet”.
A NATO-főtitkár hangsúlyozta: a szövetségeseknek fokozniuk kell Ukrajna támogatását, hogy megváltoztassák a háború dinamikáját és megakadályozzák a frontvonal nyugat felé történő elmozdulását, amely szerinte „rossz irányba” vinné a konfliktust.
Sok papot hurcoltak meg, sőt végeztek ki a kommunisták azért, mert nem árulták el az Istennek tett esküjüket, vagyis nem adták ki a gyónás során tudomásukra jutott titkot. Most visszaköszön a kommunista terror szelleme, amikor újra esküszegésre kényszerítenék a papságot – fogalmaz Vejkey Imre.
A miniszterelnök elmondta, intenzíven zajlanak a Szerbia és Magyarország közötti, 300 kilométer hosszú olajvezeték építésének előkészítő munkálatai. Hozzátette, hogy a vezeték minkét ország energiabiztonságát szolgálja majd.
Simicskó István, a kisebbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője hétfőn Szombathelyen, az újabb országjárás első állomásán tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: a KDNP családbarát politikát folytat, a családokért dolgozik, ez szeretnék hangsúlyozni az országjárások alkalmával.