Labdarúgó NB I - Szerződést hosszabbított Horváth Dávid és az MTK
2024. november 7. 18:35
Horváth Dávid vezetőedző 2027 nyaráig szerződést hosszabbított az OTP Bank Liga harmadik helyén álló MTK Budapest labdarúgóklubbal.
A fővárosiak honlapjának beszámolója szerint a 39 éves szakvezető eddigi megállapodása jövő nyáron járt volna le.
Horváth előbb "beugróként" 12 pontból tízet szerzett az NB I-ben az MTK-val 2022 tavaszán, majd az év őszén vette át ismét a csapatot, amellyel tavaly visszajutott, és azóta is magabiztosan őrzi élvonalbeli tagságát. Eddigi nyolcvan tétmérkőzésen 43 győzelem, 15 döntetlen és 22 vereség a mérlege.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.