Magyar tehetségek a 35. EU Fiatal Tudósok Versenyén
2024. szeptember 4. 12:01
Az Európa Unió által a lengyelországi Katowicében szervezendő 35 EU Fiatal Tudósok Versenyére a Magyarországot képviselő diákokat a Magyar Innovációs Szövetség delegálja – jelentette a Gondolának a MISZ.
Mindenhol helyi országos versenyeken dől el, ki juthat az Európa Bajnokság döntőjébe, idén 65 000 fiatal közül több lépcsőben választották ki azt a közel 150 diákot (90 tervet), akik szeptember 9-14. között Katowicében fog versenyezni a több ezer eurós díjakért.
A versenyen, az elmúlt évtizedeknek megfelelően Magyarország is ott lesz, a magyar válogatott, a hazai Országos Tudományos és Innovációs Olimpia első helyezettjei:
Aklan Larion, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja „Kvantum mágnesesség - Zeeman-effektuson alapuló méréstechnika modellje” c. pályázatával. Konzulensei: Schnider Dorottya és Tóth Kristóf
Hegedűs Márton, a Kecskeméti Református Gimnázium diákja „[2]Katenán - Együtt vagy külön?” c. munkájával. Konzulensei: Tóth Imre és Bogner Marcell Márk
Horváth Zsombor, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja, „Virtual Front Desk, a virtuális recepciós szoftver” c. pályázatával.
A magyar delegációt Ivánka Gábor, bírálóbizottsági tag, a MAFITUD elnöke vezeti.
Szurkoljunk együtt a magyar csapatnak!
További információ: Garay Tóth János, kommunikációs igazgató, tel.: 30/900-4850, e-mail: garaytoth@t-online.hu.
A Gondolához eljuttatott jelentés dr. Pakucs János, a Szervezőbizottság elnöke jegyezte.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.
„A fájdalom, a fáradtság, a kétely és olykor a csalódás is hozzátartozik a katonaélethez, de ezekből születik a kitartás, a fegyelem, az önfegyelem és a csapatban való gondolkodás képessége” – emlékeztetett a generális.
Huszonhat személyt fogtak el, ebből 24 őrizetbe került, közülük 18-at a bíróság letartóztatásba helyezett, három külföldi személy ellen pedig nemzetközi elfogadóparancsot adnak ki.