Jogerősen letöltendő börtönre ítélték az "antifaügy" egyik vádlottját
2024. május 28. 20:56

Jogerősen egy év tíz hónap börtönnel sújtotta az úgynevezett antifaügy másodrendű vádlottját a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett határozatával - közölte a bíróság honlapján közleményben.

A német állampolgárságú másodrendű vádlott korábban a váddal egyező beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyalásról, így őt az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék január 29-én 3 év fegyházra és Magyarországról történő 5 éves kiutasításra ítélte bűnszervezetben részvétel miatt.
   
Az elsőfokú ítélet szerint 2017-től Lipcsében szélsőbaloldali ideológiával szimpatizáló fiatal felnőttekből álló szervezet jött létre, melynek tagjai egyetértettek abban, hogy a militáns nemzetiszocialista, fasiszta eszméket is hirdető szélsőjobboldal szimpatizánsai ellen a demonstrációk mellett erőszakos támadásokkal kell felvenni a harcot.
   
A szervezet tagjai megtervezték és edzéseken gyakorolták a támadásokat. Az edzéseket a szervezetben végrehajtó szerepet betöltő másodrendű vádlott vezette. A szervezet vezetői és egyes tagjai, köztük a másodrendű vádlott ellen Németországban azonos módon elkövetett támadások miatt büntetőeljárás indult.
   
Később a szervezet tagjai elhatározták, hogy a németországihoz hasonló erőszakos támadásokat követnek el Budapesten, összefüggésben a város második világháborús ostroma során, 1945. február 11-én zajlott kitörésre emlékező Becsület Napjával. A Németországból érkezett elkövetők olaszországi anarchista mozgalmak résztvevőiként számon tartott, Milánóból érkező tagokkal egészültek ki.
   
A másodrendű vádlott és társai 2023. február 9-én a Nyugati pályaudvar területén az egyik utast a viselete alapján szélsőjobboldali szimpatizánsnak vélték, s ezért paprikaspray-t fújtak az arcába. Ugyanaznap a szervezet tíz tagja a Nyugati térről villamossal a Kálvin térre utazva felfigyelt három szélsőjobboldali szimpatizánsnak vélt sértettre. Követték őket, körbefogták, rájuk támadtak és teleszkópos bottal ütlegelték a fejüket. Két sértett nyolc napon túl, egy pedig nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban életveszélyes sérülés reális lehetősége is fennállt.
   
Másnap a szervezet több tagja a XI. kerületben buszra szállva követett egy a ruházata alapján szélsőjobboldali szimpatizánsnak vélt sértettet, aki munkába sietett. Az egyik támadó teleszkópos bottal közepes erővel legalább ötször tarkón ütötte, majd amikor a sértett földre esett, a szervezet tagjai tovább bántalmazták. A sértett többszörös bordatörést, zúzódásos sérüléseket szenvedett, azonban az életveszélyes sérülés reális esélye ebben az esetben is fennállt.
   
Aznap este a szervezet tagjai két német állampolgár nyomába eredtek, s teleszkópos bottal, gumikalapáccsal ütlegelték, majd paprikaspray-vel lefújták őket. A sérülések 5-6 nap alatt gyógyulóak voltak, azonban mindkét sértettnél fennállt az életveszélyes sérülés esélye. Egy másik helyszínen a szervezet tagjai hátulról támadtak a sértettre, paprikaspray-vel arcon fújták, majd teleszkópos bottal közepes erővel többször arcon ütötték. A sértett agyrázkódást szenvedett, és arckoponyája több helyen eltört. Ez esetben is fennállt az életveszélyes sérülés, maradandó fogyatékosság lehetősége. Másnap a másodrendű vádlott és társai szétszóródva figyelték a járókelőket, hogy kiválasszák a következő áldozatot, de a rendőrség közbelépett.
   
A másodrendű vádlott ügyében januárban megszületett elsőfokú ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosításáért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Kedden a másodfokon eljáró ítélőtábla a törvényszék által kiszabott három év fegyházat egy év tíz hónap börtönre enyhítette.
   
A tábla szerint törvényesen minősítették a másodrendű vádlott cselekményét bűnszervezetben részvételnek, ugyanis ő társaival ellentétben nem vett részt a sértettek bántalmazásában, csak jelen volt a támadásoknál. A büntetés kiszabásakor a tábla nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott az eljárás során a legszigorúbb kényszerintézkedés hatálya alatt állt, ami magyar nyelvet nem beszélő külföldiként nagyobb megterhelést jelentett számára.
   
Az eljárás az első- és harmadrendű vádlottal szemben folytatódik első fokon a Fővárosi Törvényszéken.
   
A Fővárosi Ítélőtábla május 15-én döntött arról, hogy megszünteti az "antifaügy" elsőrendű vádlottjának letartóztatását 16 millió forint óvadék ellenében.
   
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint 2023. február 9-10-11-én Budapesten öt, egymással összefüggő támadás történt, melyekben négyen súlyosan, öten könnyebben sérültek meg. Három feltételezett elkövetőt február 11-én elfogtak: egy 38 éves olasz állampolgárságú nőt, egy 29 éves német férfit és egy 26 éves német nőt.

mti
Címkék:
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Globális népünnepély a 100. percben lőtt gól után – Videó!
    Csoboth Kevin 10 másodperc alatt 3 bravúrt hajtott végre. Lefutotta az előnyös helyzetben lévő skót védőt, pontos indítást adott Sallainak, majd sprint után kapásból adott le olyan lövést, amely a védő lába mellett, a kapus keze és a kapufa között suhant a jobb alsó sarokba. Ez a 10 másodperc jelentette csapatunk győzelmét.
  • Hazánk ma is a kereszténység védőbástyája
    A középkorban végvári vitézeink fegyverrel védték a keresztény Európát a délkeletről támadó oszmán ármádia ellen. Ma a nyugati korrupt média az ellenség.
  • Kétszeres rendőri erő a magyar tengernél
    Rétvári Bence hangsúlyozta: a kormánynak kiemelten fontos, hogy minden turista biztonságban érezze magát a Balatonnál és minden más kiemelt turisztikai területen. Ezért a Balatonnál nyáron nagyobb a rendőri jelenlét a bűncselekmények megelőzése, a közlekedés biztonságának fenntartása és az emberek védelme érdekében - tette hozzá.
MTI Hírfelhasználó