Az MNB cáfolja a TikTokon terjesztett álhírt és feljelentést tesz
2024. április 25. 13:57

Hamis az állítás, és semmiféle valóságalapja nincs annak, amit egy ismeretlen személy a TikTokon terjeszt arról, hogy az önkormányzati választások után bizonyos összeghatárig befagyasztják a lakossági bankbetéteket Magyarországon - szögezte le csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Ez az alaptalan riogatás ugyanakkor megzavarhat egyes ügyfeleket, és alkalmas a pénzügyi stabilitásba vetett bizalom megingatására is - tették hozzá.
   
Ezért a jegybank a KiberPajzs együttműködés keretében a nyomozó hatósághoz fordult, illetve bűncselekmény elkövetésének gyanújával haladéktalanul feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.
   
Az MNB megerősítette: a bankbetét az egyik legbiztonságosabb megtakarítási formának számít Magyarországon. A hazai és uniós szabályok alapján a bankbetétek kifizetését nemcsak maguk a jó tőkeerővel rendelkező, stabil lábakon álló, az MNB által folyamatosan ellenőrzött, felügyelt bankok, de betétenként 100 ezer euróig (azaz jelenleg mintegy 39 millió forintig) az Országos Betétbiztosítási Alap is állja.
   
Az MNB honlapján elérhető ingyenes banki betét- és megtakarításkereső program szerint ma több hazai hitelintézetnél 10 százalék feletti, tehát az inflációt jócskán meghaladó kamatokat (EBKM) is elérhetnek az ügyfelek, akár néhány százezer forint lekötésével is - ajánlotta az MNB.
   
Az elmúlt 1-2 hónapban a hazai háztartási forint betétállomány ismételten növekedésnek indult, és megközelítette a 10 ezer milliárd forintot. Az MNB arra is felhívta a figyelmet, hogy a bankoknál emellett kedvező lehetőség, hogy a betétek mellett - értékpapírszámla megnyitásával - egy helyen további előnyös megtakarítási formákat, így például állampapírokat, befektetési jegyeket, kötvényeket és részvényeket is kínálnak.


egr \ gjé \ brr

MTi
Címkék:
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Limoges-i Krisztus-korpusz Homokbödögéről
    Azzal, hogy közgyűjteményi központtá is válik a magyar nemzet múzeuma, lehetőség nyílik arra, hogy az ország minden múzeumának erőforrását bevonva, együtt gondolkodva a magyar nemzet közösségének egészével tudjunk haladni az értékőrzés útján - tette hozzá Latorcai Csaba.
  • A budapestiek állják a "milliárdos Gyurcsány-számlát"
  • A vértanú – szörnyű történelmi párhuzam
    Látjuk a baljós jeleket, a balliberális politikai oldal romboló munkáját, és eszünkbe jut, hogy ezek elődei egykor mekkora károkat okoztak hazánknak. Látjuk, hogy ma is vannak könnyen félrevezethető emberek, akikre hatnak a hangzatos ígéretek, a látványos külsőségek, a szemfényvesztő gesztusok, s újabban azok a trükkök, amelyekkel mindezt nemzeti színű csomagolásban tálalják a közönségnek
MTI Hírfelhasználó