A Vasas FC odahaza 2-1-re legyőzte a Kozármislenyt hétfő este, így feljutó helyen áll a labdarúgó NB II 28. fordulója után.
A fővárosiak 11 perc és egy mintaszerű ellentámadás után már vezettek, de a baranyaiak még a fordulás előtt tizenegyesből egyenlítettek. A szünet után emberelőnybe került Vasas a meccs kétharmadánál büntetőből szerezte meg a győztes gólt.
Eredmények, 28. forduló:
Vasas FC - HR-Rent Kozármisleny 2-1 (1-1)
------------------------------------------
gólszerzők: Hidi M. (11.), Tóth M. (59., tizenegyesből), illetve Kirchner (38., tizenegyesből)
Kapaszkodjunk meg: Európában hangzott el a förtelmes mondat. Sőt ami még fájóbb: a kontinens kellős közepén, Magyarországon harsogta ezt olyan politikus, akit korábban megválasztottak felelős pozícióba.
Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
A francia fővárosban 1900 és 1924 után harmadszor rendeznek nyári ötkarikás játékokat. Franciaországban 1924-ben Chamonix, 1968-ban Grenoble, 1992-ben Albertville volt téli olimpia házigazdája.
A magyar csapat 180 tagú, többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek a francia fővárosba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk. A nők zöld ruhát, míg a férfiak sötét zakót és világos inget viseltek.