Két orvvadászt fogtak el a Tolna vármegyei Kisszékelyen, akik a gyanú szerint egy helyi tanyánál illegális szórót létesítettek és az elmúlt egy hónapban legalább két szarvast ejtettek el engedély nélkül.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel a police.hu-n azt írta, hogy egy erdő- és vadgazdálkodással foglalkozó társaság feljelentése alapján indult eljárás hivatalból ismeretlen tettes ellen.
A terület vadászmestere értesítette a rendőrséget, mivel vadászati jogosultsága csak a társaságuk tagjainak van. A tanyához tartozó, részben bekerített területen lévő szóró és vadkamera a tudtuk és beleegyezésük nélkül került oda. A közelben talált állatbőrök és csontok alapján minimum egy-egy, a társaság tulajdonát képező dám- illetve gímszarvast ejthettek el - tudatták a police.hu-n.
A tamási rendőrök rövid időn belül azonosították a tanya 69 éves sárbogárdi tulajdonosát és 82 éves, Sáregresen élő apósát. A férfiak lakásán, illetve a kisszékelyi présházban tartott kutatások során vadászfegyvert, lőszereket és fagyasztott vadhúsokat foglaltak le. A két férfit orrvadászat bűntettének gyanújával hallgatták ki, mindketten részben beismerő vallomást tettek.
A nyomozás a Tamási Rendőrkapitányságon folytatódik.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.