Sztrájkba lépnek az olasz egészségügyi dolgozók éjféltől
2023. december 4. 16:44

Sztrájkba lépnek 24 órára munkafeltételeik javításáért az olasz egészségügyi dolgozók hétfő éjféltől. A munkabeszüntetés miatt másfél millió egészségügyi szolgáltatás marad el. Az egészségügyi szakszervezetek közlése szerint kizárólag az életmentő és a sürgősnek ítélt beavatkozásokat biztosítják. Mintegy harmincezer műtét marad el, amelyet korábban erre a napra tűztek ki, valamint ötvenezer röntgenvizsgálat és száznyolcvanezer laboratóriumi vizsgálat.

Az országos munkabeszüntetéshez az orvosok, ápolók és más egészségügyi dolgozók csatlakoznak. A kedd éjfélig tartó sztrájkkal az egészségügyi dolgozók szerződésének megújítását követelik, kedvezőbb bér- és nyugdíjfeltételeket szorgalmaznak, az orvosok jogi védelme erősítését várják, valamint fel akarják hívni a figyelmet az ágazatban kialakult munkaerőhiányra.

Az ápolókat tömörítő szakszervezeti szövetség adatai szerint év végéig hatezer dolgozó megy nyugdíjba, és 2033-ig további 127 ezren, miközben az utánpótlás nem biztosított. Ezzel egy időben 2030-ig közel 50 ezer orvos is nyugdíjba megy, amely a jelenleg szolgálatban levő orvosok több mint negyven százalékával egyenlő. Kedden több olasz városban megmozdulást tartanak az egészségügyi dolgozók, a többi között Róma belvárosában is ülősztrájk lesz.

MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó