Húsz év fegyházbüntetést kapott a volt barátnőjét megvakító bűnöző
2023. november 30. 14:49
Húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék nem jogerősen azt a férfit, aki megvakította volt barátnőjét tavaly februárban a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kemecsén - tájékoztatta a bíróság csütörtökön az MTI-t.
Azt írták: a férfi a bűncselekmény napján a békülés szándékával kereste fel a sértettet, de összeszólalkoztak.
A vádlott a nőt a nyakánál fogva, a lakásától mintegy harminc méterre, a szántóföldre vonszolta, a földre dobta, és miközben az egyik kezével a nyakát fogta, a másikkal kitépte a szemgolyóit - tették hozzá.
Kitértek arra, hogy az áldozat elvesztette az eszméletét. Miután magához tért, sikerült felállnia és visszajutnia a házuk közelébe, közben segítségért kiabált.
Egy rokona talált rá, akinek megjelenésére a vádlott elmenekült a helyszínről - jegyezték meg.
Kiemelték, hogy a nő kórházba került, megműtötték, a látását azonban már nem lehetett megmenteni, a sérülése maradandó fogyatékossággal gyógyult, a szemkitépés miatt fellépő fertőzésveszély közvetett életveszélyes állapotot idézett elő.
A Nyíregyházi Törvényszék az erőszakos többszörös visszaeső vádlottat életveszélyt okozó testi sértés és személyi szabadság megsértésének bűntettében találta bűnösnek - fűzték hozzá.
Rámutattak, hogy a bíróság ugyanakkor felmentette a férfit a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletének vádja alól, mert az orvosszakértői vélemény, a sértettet megtaláló tanú, illetve a vádlott vallomása alapján nem állapította meg, hogy a vádlottat ölési szándék vezérelte volna.
A határozat ellen a vádlott enyhítésért, védője elsősorban eltérő jogi minősítés megállapításáért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, míg az ügyész fenntartotta a jogorvoslati nyilatkozattételre nyitva álló három munkanapos határidőt - olvasható a közleményben.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.