Embercsempészek a tengerbe lökték őket – többen meghaltak
2023. november 30. 13:53
A dél-spanyolországi Andalúziában négy ember vesztette életét, akiket embercsempészek löktek a tengerbe egy motorcsónakról, majd elmenekültek - számolt be az esetről a hatóságok tájékoztatása alapján a spanyol sajtó csütörtökön.
A hatóságok tájékoztatása szerint a vízi járművön összesen 35-en utaztak, többségüket sikerült kimenteni a helyiek segítségével, akik a partról szemtanúi voltak a történteknek.
A helyszíni beszámolók szerint a Cádiztól délre található Camposoto partszakaszon egy nagy sebességű motorcsónakból lökték ki, vagy kényszerítették vízbeugrásra az embereket.
Majd mintegy kilenc kilométerrel délebbre, a Sancti Petri nevű strandnál, ugyanez megismétlődött a még fedélzeten maradt nyolc emberrel.
Az illegális migránsok arról számoltak be, hogy az embercsempészek késsel fenyegették őket. Mentőmellényt nem kaptak, és sokan közülük nem tudtak úszni sem.
Hárman kihűlés miatt kórházba kerültek.
A hatóságok szerint nem először fordult elő hasonló eset, de új jelenséggel állnak szemben; az ilyen típusú, nagy sebességű, motoros gumicsónakokat általában kábítószercsempészetre használják, de a térségben zajló, a drogkereskedelem felszámolására irányuló rendőrségi akciók hatására ezek a hálózatok úgy tűnik, hogy "diverzifikálják" tevékenységüket.
A spanyol belügyminisztérium kéthetente frissülő adatai szerint idén november közepéig 47 ezren érkeztek illegálisan az ország területére, 62 százalékkal többen mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A legtöbben, 32 ezren az Atlanti-óceánban fekvő Kanári-szigeteken értek partot, kétszer annyian mint a múlt évben.
A nagy távolság és az erős áramlatok miatt ezt a migrációs útvonalat tartják a legveszélyesebbnek a spanyol hatóságok, ám épp ezért nehezebben is ellenőrizhető mint a Földközi-tenger nyugati szakasza.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.