„Megpróbáltam interjút készíteni Vlagyimir Putyinnal” – mondja Tucker Carlson a Weltwoche svájci hetilapnak adott exkluzív interjújában. De: „az amerikai kormány megállított”.
wikipedia
Carlson hozzáteszi, hogy egyetlen sajtóorgánum, politikus, közéleti személyiség sem lépett a védelmére. Senki sem mondta: „Várj egy kicsit. Lehet, hogy nem szeretem ezt a fickót, de joga van interjút készíteni bárkivel, akivel akar, nekünk pedig jogunk van hallani, mit mond Putyin.”
Nem halljuk a hangját? „Miért?” – kérdezi a veterán, aki rekord nézettséget ér el az Egyesült Államokban.
Tulajdonképpen a “hírmédiának” az a dolga, hogy minden szempontból beszámoljon erről a háborúról, ami egy potenciális nukleáris konfliktus a szuperhatalmak között. De az újságírók „éppen az ellenkezőjét teszik”.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.