Azonnali hatállyal lemondott alsóházi képviselői mandátumáról pénteken Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök.
Távozik a politikából – theguardian
Döntésének közvetlen előzményeként kézhez kapta az arról szóló vizsgálati jelentést, hogy félrevezette-e a parlamentet azoknak a törvénysértő összejöveteleknek, partiknak az ügyében, amelyeket a saját kormánya által a koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások idején tartottak a Downing Streeten.
Johnson tavaly júliusban távozott a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról és a miniszterelnöki tisztségből, miután nyilvánosságra került, hogy a londoni kormányfői hivatalban az általános járványügyi tilalom ellenére ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak.
A volt kormányfő akkor még megtartotta alsóházi mandátumát, ám miután péntek este megkapta a képviselői előjogokat szabályozó alsóházi szakbizottság vizsgálati jelentését, visszaadta képviselői megbízatását is.
Ez azt jelenti, hogy véget ért Boris Johnson több évtizedes politikusi pályafutása.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.