Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Megalakult kedden az első állandó amerikai helyőrség Lengyelországban, a 13 katonából és 140 civil munkatársból álló egység az Egyesült Államok Lengyelországba telepített erőinek logisztikai és infrastrukturális támogatását fogja biztosítani.
A helyőrség székhelye az amerikai hadsereg 5. hadtestének előretolt, a nyugat-lengyelországi Poznanban 2020 novemberében megnyílt parancsnoksága lesz. A parancsnokságon rendezett keddi megnyitó ünnepségen részt vett Mark Brzezinski, az Egyesült Államok lengyelországi nagykövete, Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter, valamint John Kolasheski altábornagy, az 5. amerikai hadtest parancsnoka.
Blaszczak a beszédében nagyra értékelte, hogy az amerikai erők már állandó jelleggel jelen vannak Lengyelországban. "Különösen nagyra értékeljük ezt abban a helyzetben, amelyben Európa azután találta magát, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, és megpróbálja megújítani birodalmát" - jelentette ki.
A Lengyelországban első, Európában pedig nyolcadik állandó amerikai helyőrség nemcsak Lengyelország, hanem a NATO egész keleti szárnya biztonságának szempontjából fontos - hangsúlyozta Blaszczak.
Kolasheski az Európa és Lengyelország biztonságát növelő amerikai szerepvállalás jelének nevezte az állandó helyőrség létesítését. "Ma Lengyelországban több szövetséges országból származó, több szövetséges katona szolgál, mint valaha is a NATO történetében" - hangsúlyozta az amerikai altábornagy.
Ezzel arra utalt, hogy Lengyelországban jelenleg mintegy 10 ezer amerikai katona állomásozik állandó jelleggel, rendszeres váltásban. Amerikai parancsnokság alatt egy brit, horvát és román katonákból is álló NATO-zászlóaljat telepítettek az ország keleti részébe 2017-ben.
Az amerikai közlések szerint a poznani előretolt parancsnokság célja az amerikai műveleti képességek megerősítése és integrációja Európában. A parancsnokságot tavaly a lengyel és az amerikai szabadságharcok hőséről, Tadeusz Kosciuszkóról Camp Kosciuszkónak nevezték el.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.