Horgos: Az idő múlásával látszik Szent István alkotásának maradandósága
2022. augusztus 19. 23:10

Ahogy sokasodnak a magyar államiság mögöttünk hagyott évei, úgy látszik egyre tisztábban az alapító király alkotásának maradandósága, hangzott el péntek délután Horgoson, az első vajdasági Szent István szobornál megtartott ünnepségen, amit a Juvenior Polgárok Egyesülete és az Órás Villa Polgári Egyesület szervezett augusztus 20-a tiszteletére.

Az alkalmi beszédet Kenyeres Klaudia könyvtáros tartotta, aki elmondta, hogy az államalapító Szent István király ünnepe a magyarság legmeghatározóbb történelmi eseményét idézi a jelen embere számára. A kérdés ugyanaz volt, mint azóta annyiszor: megmaradunk vagy elveszünk? Öröksége egy évezrede határozza meg nemcsak nemzetünk sorsát, de mindennapjainkat is. Nekünk magyaroknak Szent István óta élő követelésünk mind a mai napig, hogy azok, akikkel egy sors-, érték- és érdekközösséget alkotunk itt Európában, tisztelettel viseltessenek irántunk. Szent István vívta ki számunkra a nemzeti önrendelkezést, amit a magyar nemzet idegen megszállókkal szemben is védelmezett, sőt, ha úgy hozta a sors, a legnagyobb hadseregekkel is volt bátorságunk szembeszállni, mint ahogy arra másik két nemzeti ünnepünk, március 15-e és október 23-a emlékeztet.

Szent István számára világos volt az is, hogy a magyarok jövője nem vethető alá semmilyen más földi hatalom érdekeinek. Ma sajnos sokak számára sem Európa keresztény identitása, sem a magyar érdek elsődlegessége nem magától értetődő. Sőt sokan azt akarjak elhitetni, hogy a nemzeti érdek és a keresztyén értékek már nem jelentenek megfelelő talapzatot az európai jövő számára. Mi ezt éppen fordítva gondoljuk: az a jövő nem európai, amelyet nem a keresztyénség értékvilágát mérceként elfogadó nemzetek közössége jelenít meg.

Az alkalmi beszéd után Gutási Ákos atya megszentelte az életet és a hazát jelképező kenyeret, amit azután szétosztottak az ünneplőknek. Az ünnepség első része Szent István szobrának megkoszorúzásával zárult.

Simon Ervin konzul Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, Huzsvár Ervin és Rövid Jenő a VMSZ, Lackó Róbert és Kónya Róbert Magyarkanizsa önkormányzata, Tóth Zoltán és Valkovics Gábor pedig Horgos helyi közösség nevében koszorúzott. A jelenlévő polgárok egy szál virággal ugyancsak a szoborhoz járultak.

Az ünnepség ezután a megszokott Órás villa kertje helyett a művelődési ház színpadján folytatódott, ahol megtartották az idei évi Bartók ünnepet. Mint ahogyan azt Halász György, az Órás Villa Polgári Egyesület elnöke a köszöntőjében elmondta, minden év augusztusában arra emlékeznek, hogy Bartók 1906-ban népdalokat gyűjtött Horgoson.

Az alkalmi műsorban felléptek a helybeli Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület népművészei, valamint az algyői Parlando Énekegyüttes tagjai.

Németh Ernő

 

vajma.info
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Felsőpulyán a nemzetpolitikai eredményekről
    A nehéz politikai és gazdasági helyzetben az a legfontosabb, hogy megőrizzük az elmúlt tizenkét év nemzetpolitikai eredményeit - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek.
  • Átsüt a remény
    Az EU klímapolitikája teljességgel megvalósíthatatlan. Csak akkor valósítható meg maradéktalanul, ha visszasüllyedünk a középkori életszínvonalra. Minden erőnkkel munkálkodnunk kell tehát az önfelszámolásra törekvő politika következményeinek elhárításán – forgalmaz Szarka László Csaba.
  • Német-magyar - Rossi: azt éreztem, túl korai a gól
    Marco Rossi szövetségi kapitány hatalmas eredménynek tartja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott pénteken 1-0-ra legyőzte a német csapatot és benn maradt a Nemzetek Ligája élvonalában.
MTI Hírfelhasználó