Augusztus 20. - Novák Katalin Budapesten és Székesfehérváron ünnepel
2022. augusztus 17. 17:25

Novák Katalin államfő Budapesten és Székesfehérváron ünnepli augusztus 20-át, Szent István napját - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t szerdán.

A fővárosi állami ünnepség mellett a koronázóvárosba látogat, ahol a Szent István téren tartja meg az állami ünnep hivatalos ünnepi beszédét.

A köztársasági elnök szombat reggel 8 órakor részt vesz a budapesti Kossuth téren az államalapítás és államalapító Szent István királyunk emlékezetére szervezett díszünnepségen. A zászlófelvonást követően a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtiszt-jelöltjeinek nyilvános tisztavatására kerül sor.

Novák Katalin 10 órakor Székesfehérvárra látogat, ahol beszédet mond a Szent István téren. Az ünnepi kenyérszentelést követően Cser-Palkovics András polgármesterrel és Spányi Antal megyés püspökkel együtt Szent István király lovasszobrának megkoszorúzásán vesz részt.

Az államfő 14 órától a Magyar Szent István Rend és a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetéseket adja át a Sándor-palotában, majd 17 órakor részt vesz az ünnepi szentmisén és a Szent Jobb-körmeneten a Szent István Bazilikában.

Este rendhagyó módon szervátültetett gyermekeket lát vendégül családtagjaikkal a Sándor-palotában, velük és a Transzplantációs Alapítvány munkatársaival közösen nézik meg a tűzijátékot a Sándor-palota teraszáról.

MTI
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Felsőpulyán a nemzetpolitikai eredményekről
    A nehéz politikai és gazdasági helyzetben az a legfontosabb, hogy megőrizzük az elmúlt tizenkét év nemzetpolitikai eredményeit - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek.
  • Átsüt a remény
    Az EU klímapolitikája teljességgel megvalósíthatatlan. Csak akkor valósítható meg maradéktalanul, ha visszasüllyedünk a középkori életszínvonalra. Minden erőnkkel munkálkodnunk kell tehát az önfelszámolásra törekvő politika következményeinek elhárításán – forgalmaz Szarka László Csaba.
  • Német-magyar - Rossi: azt éreztem, túl korai a gól
    Marco Rossi szövetségi kapitány hatalmas eredménynek tartja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott pénteken 1-0-ra legyőzte a német csapatot és benn maradt a Nemzetek Ligája élvonalában.
MTI Hírfelhasználó