Ámokfutás autóval: öt halott – életfogytiglani börtön
2022. augusztus 16. 18:10

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték kedden egy öt halálos áldozatot követelő németországi autós ámokfutás elkövetőjét.

Az ötrendbeli emberölés és tizennégy rendbeli súlyos testi sértés miatt elítélt bűnöző 2020. december 1-jén Trierben városi terepjárójával nagy sebességgel behajtott egy sétálóutcába, halálra gázolva öt embert - köztük egy kilenchetes csecsemőt és édesapját - és megsebesítve 18 másikat.

A Rajna-vidék-Pfalz tartományi városban született 52 éves német bűnöző ügyében nem tártak fel terrorizmusra vagy vallási indítékra utaló adatokat.
   
A trieri tartományi bíróság bizonyítottnak találta, hogy a vádlott szándékosan hajtott a tömegbe, és az volt a célja, hogy minél több emberben kárt tegyen.
   
Ezért különösen súlyosnak minősítették bűncselekményeit. Ez a minősítés azzal jár, hogy az elítélt nem kerülhet feltételesen szabadlábra a büntetés első 15 évének letöltése után.
   
A bíróság azt is elrendelte, hogy életfogytig vonják be a jogosítványát, és zárt pszichiátriai intézetben helyezzék el.
   
A perben szakértők kimutatták, hogy paranoid skizofréniában szenved és közveszélyes, az a rögeszméje, hogy egy nagyszabású összeesküvés áldozata.
   
Védői a szakvéleményre hivatkozva a vádlott korlátozott büntethetőségének megállapítását kérték, és azt indítványozták, hogy legfeljebb 15 év szabadságvesztésre ítéljék, és rendeljék el pszichiátriai kezelését.

swr [ Download - Logo - icon ] png svg logo download
   

Az ítélet nem jogerős. A Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint a védelem még nem döntötte el, hogy fellebbezzen-e.
 

MTI
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Széchenyi európaisága a mának is mintát ad
    Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban, és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági minták átvételében látta – mondta Latorcai Csaba államtitkár a Széchenyi Társaság idei dÍjkiosztó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
  • A jegybank folytatja az infláció elleni küzdelmet
    Az alapkamatemelési ciklus lezárásával nincs vége az infláció elleni küzdelemnek, a jegybank más eszközökre nagyobb hangsúlyt fektetve folytatja a pénzügyi szigorítást és az infláció elleni küzdelmet - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 125 bázispontos kamatemelést követő sajtótájékoztatón, kedden.
  • Orosz keresztény kitüntetést kapott Semjén Zsolt
    2022. szeptember 13-án, a magyar kormány épületében nyújtotta át Hilarion Budapest-magyarországi metropolita Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes részére a „Dicsőség és becsület” rend II. fokozatát.
MTI Hírfelhasználó