Vizes Eb - Négy olasz arany, egy magyar bronz
2022. augusztus 12. 23:59

A bronzérmes Molnár Dóra a női 200 méteres hátúszás döntőjének eredményhirdetésén a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuotóban 2022. augusztus 12-én. MTI/Czeglédi Zsolt

 

Molnár Dóra bronzérmes 200 méter háton

Molnár Dóra bronzérmet nyert 200 méter háton pénteken a római úszó Európa-bajnokságon.

A 16 esztendős magyar versenyző 2:09.73 perccel csapott célba, a szám másik magyar döntőse, Szabó-Feltóthy Eszter 2:10.23-mal negyedik lett.

A számot 2:07.13 perccel a hazai közönség kedvence, Margherita Panziera nyerte, aki ezzel megvédte címét.

A rajt után az olasz szinte azonnal ellépett a mezőnytől, a második és harmadik helyért végig nagy küzdelem zajlott, a két magyar úszó gyakorlatilag egymást előzgette a bronzéremért. Végül a tinédzser Molnár - aki az idei, hazai rendezésű világbajnokságon a hetedik volt ebben a számban, múlt hónapban pedig aranyat nyert a bukaresti junior Eb-n - szerezte meg a dobogós helyezést.

A vegyes zónában Szabó-Feltóthy rendkívül csalódott volt, könnyeivel küszködve szinte meg sem tudott szólalni. Molnár viszont érthetően elégedetten nyilatkozott, mivel második felnőtt világversenyén megszerezte első egyéni érmét. A csütörtöki nyitónapon a bronzérmes 4x200-as gyorsváltó tagjaként az előfutamban úszott.

"Nagyon örülök, hogy két nap után két érmem van, remélem, hogy a váltókkal még sikerül felállni a dobogóra. Úgy tűnik, ez az év nagyon bejött nekem, és bízom benne, hogy a következők is hasonlók lesznek" - mondta Molnár, aki a magyar küldöttség negyedik érmét nyerte a legendás római Foro Italicóban.

Eredmények:
női 200 m hát, Európa-bajnok:

   Margherita Panziera (Olaszország) 2:07.13 perc
2. Katie Shanahan (Nagy-Britannia) 2:09.26
3. MOLNÁR DÓRA 2:09.73
4. SZABÓ-FELTÓTHY ESZTER 2:10.23

Parádés olasz szereplés az úszóversenyek második napján

Nagyszerűen szerepeltek hazai közönség előtt az olasz versenyzők a római úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján, a hat fináléból négyben nyertek.

Eredmények:
    férfiak:
    50 m pillangó, Európa-bajnok:
Thomas Ceccon (Olaszország) 22.89 másodperc
2. Maxime Grousset (Franciaország) 22.97
3. Diogo Matos Ribeiro (Portugália) 23.07
...8. SZABÓ SZEBASZTIÁN 23.62

    100 m mell, Európa-bajnok:

   Nicolo Martinenghi (Olaszország) 58.26 másodperc
2. Federico Poggio (Olaszország) 58.98
3. Andrius Sidlauskas (Litvánia) 59.50

    nők:
    200 m hát, Európa-bajnok:

   Margherita Panziera (Olaszország) 2:07.13 perc
2. Kaite Shanahan (Nagy-Britannia) 2:09.26
3. MOLNÁR DÓRA 2:09.73
4. SZABÓ-FELTÓTHY ESZTER 2:10.23

    100 m gyors, Európa-bajnok:

   Marrit Steenbergen (Hollandia) 53.24 másodperc
2. Charlotte Bonnet (Franciaország) 53.62
3. Freya Anderson (Nagy-Britannia) 53.63

    800 m gyors, Európa-bajnok:

   Simona Quadarella (Olaszország) 8:20.54 perc
2. Marie Isabel Gose (Németország) 8:22.01
3. Merve Tuncel (Törökország) 8:24.33

    4x100 m vegyes vegyesváltó, Európa-bajnok:

   Hollandia (Kira Toussaint, Arno Kamminga, Nyls Korstanje, Marrit Steenbergen) 3:41.73 perc
2. Olaszország (Thomas Ceccon, Nicolo Martinenghi, Elena Di Liddo, Silvia Di Pietro) 3:43.61
3. Nagy-Britannia (Medi Harris, James Wilby, Jacob Peters, Anna Hopkin) 3:44.69

Kós Hubert és Kovács Benedek döntős 200 méter háton

Kós Hubert és Kovács Benedek bejutott a döntőbe 200 méter háton pénteken a római úszó Európa-bajnokságon.

A két magyar közül elsőként Kovács ugrott medencébe. A 24 éves versenyző délelőtt 1:56.81 perces egyéni csúccsal másodikként lépett tovább, este viszont nem úszta ki annyira magát, 1:57.83-mas idővel csapott célba. A futam után elmondta, nem akarta újra elkövetni azt a hibát, mint júniusban a hazai rendezésű világbajnokságon, ahol a fináléra már nem maradt ereje, így mindenképpen tartalékolni akart.

A második elődöntőben Kós Hubert - aki csütörtökön 400 méter vegyesen negyedik volt - egyéni legjobbjától (1:57.64) mindössze négy századdal elmaradva, 1:57.68 perccel zárt.

A két magyar eredtileg a negyedik és az ötödik idővel került fináléba azonban a francia Yohann Ndoye Brouard rajtgépe leszakadt a start előtt, így ő a teljes program végén egyedül leúszhatta a távot, és végül összesítésben második lett, így Kós ötödikként, Kovács hatodikként várhatja a döntőt.

A szám döntőjét szombaton 18.10-kor rendezik.

Milák és Németh döntős 100 méter gyorson, Popovici Európa-csúccsal az élen

Milák Kristóf a második, Németh Nándor a hetedik idővel bejutott a döntőbe 100 méter gyorson pénteken a római úszó Európa-bajnokságon.

A két magyar közül elsőként a 200 méter pillangón olimpiai bajnok Milák ugrott medencébe. Délelőtt még annyira nem tette oda magát, csak a 13. idővel jutott tovább, este azonban a 7-es pályán úszva nagyszerű teljesítménnyel utasítottam maga mögé riválisait. Egyéni csúcsát (48.00) alaposan megjavítva, 47.76 másodperccel csapott célba, amivel mindössze hét századdal maradt el Németh országos csúcsától (47.69).

Milák a futam után elmondta, ez volt a terv, a saját tempójában úszott és minden jól működött. Hozzátette, Sós Csaba szövetségi kapitány hasonló időt jósolt neki. A Honvéd klasszisa a tőle megszokott lazasággal megjegyezte, egyáltalán nem gond, hogy a 100 méter gyors döntőjét és a 100 méter pillangó elődöntőjét egymás után rendezik - a kettő között eredményhirdetésre kerül sor -, utóbbi ugyanis, amint azt megjegyezte: "sima lesz".

A második elődöntőben újra egy futamba került Németh és a Duna Arénában júniusban rendezett világbajnokságon 100 és 200 méter gyorson aranyérmes David Popovici, aki ezúttal is nagyot alakított. A 17 esztendős román szupersztár 46.98 másodperccel megjavította Kliment Kolesznyikov Európa-csúcsát, melyet az orosz úszó a tokiói olimpián állított fel tavaly. Popovicit már csak hét század választja el a brazil Cesar Cielo Filho világcsúcsától, amely 2009-ben éppen a mostani helyszínen, a Foro Italicóban született, még cápadresszben. Németh egy tizedet tudott javítani délelőtti idején, így 48.22-vel a hetedik helyen ment tovább.

A szám döntőjét szombaton 18.22-kor rendezik.

MTI
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Felsőpulyán a nemzetpolitikai eredményekről
    A nehéz politikai és gazdasági helyzetben az a legfontosabb, hogy megőrizzük az elmúlt tizenkét év nemzetpolitikai eredményeit - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek.
  • Átsüt a remény
    Az EU klímapolitikája teljességgel megvalósíthatatlan. Csak akkor valósítható meg maradéktalanul, ha visszasüllyedünk a középkori életszínvonalra. Minden erőnkkel munkálkodnunk kell tehát az önfelszámolásra törekvő politika következményeinek elhárításán – forgalmaz Szarka László Csaba.
  • Német-magyar - Rossi: azt éreztem, túl korai a gól
    Marco Rossi szövetségi kapitány hatalmas eredménynek tartja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott pénteken 1-0-ra legyőzte a német csapatot és benn maradt a Nemzetek Ligája élvonalában.
MTI Hírfelhasználó