MOB-közgyűlés: módosították az alapszabályt
2022. május 28. 15:10

Az életműdíjjal kitüntetett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke (b) és Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke, (k), a nemzet sportolói, valamint Gyulay Zsolt, a MOB elnöke a szervezet budapesti közgyűlésén 2022. május 28-án. MTI/Kovács Tamás

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati évi rendes közgyűlésén 40 igen, egy nem szavazat és egy tartózkodás mellett módosították a szervezet alapszabályát.

Gyulay Zsolt, a MOB február elsejétől hivatalban lévő elnöke közölte, az alapszabály-módosítás fő célja a tagság körének bővítése, illetve a delegálási rendszer visszaállítása.

Hozzátette: a delegáló szervezetek köre kibővül, ezentúl nem kizárólag a sportszövetségek jogosultak tagokat küldeni, hanem az olimpiai mozgalomban jelentős szerepet betöltő egyéb szervezetek, például a Magyar Edzők Társasága és a Magyar Sportújságírók Szövetsége is.

Gyulay kitért arra is, hogy a sportszövetségek mostantól több tag delegálására lesznek jogosultak: a legutóbbi öt nyári vagy téli olimpiai játékokon érmet nyert szövetségek három főt, a IV-VI. helyezést szerzők két főt, a többi szövetség egy főt delegálhat. Gyulay elmondta, hogy a külön nemzetközi szövetséggel nem rendelkező szövetségek (pl. vízilabda, szörf) visszakapják delegálási jogukat, így minden olimpiai sportág képviselete biztosítva lesz a tagságban. A sportolói bizottság az eddigi kettő helyett három fővel képviseltetheti magát a közgyűlésben.

"Fontos mérföldkő ez a MOB életében" - hangsúlyozta az elnök, majd utalt arra, hogy megválasztásakor azt ígérte, a MOB közgyűlését visszaállítják a magyar sport parlamentjévé.

"A magyar sportnak fel kell nőnie ahhoz, hogy hallassa a hangját. Mi képviseljük az olimpiai sportágakat, a szakmát. Fontos, hogy erősebb beleszólásunk legyen abba, mennyi pénz áramlik a magyar sportba és azt hogyan költsük el" - emelte ki Gyulay.

Szabó Tünde sportért felelős volt államtitkár a közgyűlés elején bejelentette, hogy a jövőben kormánybiztosként és országgyűlési képviselőként folytatja munkáját, az államtitkári teendőket pedig Schmidt Ádám veszi át, aki külföldi útja miatt nem volt ott a közgyűlésen.

"A magyar kormány támogatásával a magyar sportot közösen olyan szintre tudtuk emelni, amelyre méltán lehetünk büszkék" - fogalmazott Szabó Tünde, aki különösen a létesítmény-fejlesztés és az utánpótlás-bázis kiszélesítése terén elért eredményeket hangsúlyozta, majd hozzáfűzte, hogy a sport ezentúl is az életének fontos része lesz.

A módosított alapszabály szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (MOB) által elismert nemzetközi szervezetek magyar állampolgárságú elnökei MOB-tagságra és elnökségi tagságra is jogosulttá válnak. Egyúttal visszaállították a delegáló szervezetek jogát a MOB-tagok visszahívására.

Elhangzott még, hogy NOB javaslatára az alapszabályban több rendelkezés is módosításra, kiegészítésre került. Ilyen például, hogy a nemek közötti egyenlőség elvét több helyen érvényesítik, valamint az olimpiai játékokkal kapcsolatos szavazati jogot az Olimpiai Chartának megfelelően szabályozzák.

A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a különböző beszámolókat, köztük az elnökség jelentését a 2021. évi szakmai munkáról, valamint a szervezet 2022. évi költségvetési tervét. A tagság ugyancsak ellenszavazat és tartózkodás nélkül hagyta jóvá az idei pekingi téli olimpiáról, valamint a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról (EYOF) szóló beszámolókat, valamint a nyári besztercebányai EYOF-on részt vevő küldöttség összetételét. Ez utóbbin közel 150 fős magyar küldöttség vesz majd részt.

MOB Életműdíjat vehetett át a világbajnok, olimpiai ezüstérmes tőrvívó, Kamuti Jenő, a szervezet korábbi főtitkára és a májusban 80. születésnapját ünneplő, kétszeres olimpiai bajnok, később sportdiplomata Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke. Mindketten a Nemzet Sportolói.

MOB Érdemérmet kapott Pavlik Gábor sportorvos, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TE) professor emeritusa; Vaskuti István olimpiai bajnok kenus,  edző, sportvezető; valamint Udvarhelyi Gábor vívó mesteredző. Utóbbi egészségügyi okokból nem tudott jelen lenni, ezért az elismerést a korábbi tanítványa, Nagy Tímea vette át. Posztumusz MOB Érdemérem kitüntetésben részesült Ördög Éva, a magyar női vízilabdázás megalapítója, a díjat a fiának, Merész Andrásnak nyújtották át.  

Tiszteletbeli MOB-taggá választották Hazsik Endrét, a KSI tiszteletbeli elnökét; Molnár Zoltánt, a Magyar Edzők Társaság elnökét, a MOB korábbi ügyvezető igazgatóját, majd főtitkárát; valamint Pakucs Jánost, aki két évtizeden volt az öttusaszövetség alelnöke.

A közgyűlés végül egy-egy tartózkodás mellett ismét a felügyelő bizottság elnökévé választotta Dávid Imrét, új tagnak pedig Nátrán Rolandot, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnökét.

MTI
Címkék:
  • Fantasztikus ezüstérmet szerzett a magyar váltó a csapatversenyben
    Óriási bravúr a Lupa-tavon. Világbajnoki ezüstérmet szerzett a Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összetételű magyar váltó a nyíltvizi úszók csapatversenyében. Betlehem óriásit úszott, a végén Rasovszky célfotóval győzte le az 1500 méter budapesti világbajnokát, Gregorio Paltrinierit, aki szombaton csaknem világcsúcsot úszott a Duna Arénában.
  • Ez a száz nap nem fog változtatni az ezeréves magyar-lengyel barátságon
    A magyarokat és lengyeleket szándékos dezinformációkkal ugrasztja össze a sajtó – mondja lapunknak a lengyel szejm külügyi bizottságának elnöke. Marek Kuchciński megértően fordult a kárpátaljai magyarok problémái felé is, de szerinte a vitákat könnyebb lesz rendezni, ha Ukrajna EU-tag lesz.
  • Brutális áremelésre készülnek Karácsonyék Budapesten
    Brutálisan emelnék a budapesti parkolási díjakat Karácsony Gergelyék, tovább nehezítve ezzel a fővárosi autósok életét. A fővárost 4 zónára osztanák, a belső zónában 600 forintba kerülne egy óra parkolás. Az autóklub jogi bizottságának elnöke szerint Karácsony Gergely terveinek semmilyen szakmai indoka nincs – hangzott el az M1 híradójában.
MTI Hírfelhasználó