Versszimpóziumot szervez a FISZ a szlovákiai Szádelőben
2022. május 28. 13:45

Túrával egybekötött szimpóziumot szervez Korpa Tamás A lombhullásról egy júliusi tölggyel című verskötetéről Kihallgatni egy erdőt címmel a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) május 29-én a Szádelői-völgyben, Szlovákiában.

szervezők tájékoztatása szerint Gérecz Attila-díjas szerző kötetének verseit a Szádelői-völgy sziklái, fái, barlangjai ihlették, a versek címei is közismert szádelői helyeket idéznek. Korpa Tamás harmadik kötetében a tájköltészet hagyományait is gyökeresen újraírva - olyan versnyelvet használ, amely az egymást átjáró és egymással mellérendelt viszonyban lévő emberi és természeti minőségek párbeszédét teszi valamiképpen hallhatóvá, nyelvileg leírhatóvá - olvasható a tájékoztatóban.

Mint írják, a szimpózium előadói Balajthy Ágnes, Kolozsi Blanka és Konkoly Dániel lesznek.

Május 29-én az érdeklődőket 11 órára várják a Szádelői-völgy előtti parkolóba, ahonnan közös séta indul a völgy végén működő fogadóhoz (Zádielska chata), ahol három rövid, a verseket bemutató előadás hangzik el, majd fennsíktúrával folytatódik a program, de új pecsételőhely avatására is várják a látogatókat. Az eseményen való részvétel ingyenes.

MTI
Címkék:
  • Fantasztikus ezüstérmet szerzett a magyar váltó a csapatversenyben
    Óriási bravúr a Lupa-tavon. Világbajnoki ezüstérmet szerzett a Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összetételű magyar váltó a nyíltvizi úszók csapatversenyében. Betlehem óriásit úszott, a végén Rasovszky célfotóval győzte le az 1500 méter budapesti világbajnokát, Gregorio Paltrinierit, aki szombaton csaknem világcsúcsot úszott a Duna Arénában.
  • Ez a száz nap nem fog változtatni az ezeréves magyar-lengyel barátságon
    A magyarokat és lengyeleket szándékos dezinformációkkal ugrasztja össze a sajtó – mondja lapunknak a lengyel szejm külügyi bizottságának elnöke. Marek Kuchciński megértően fordult a kárpátaljai magyarok problémái felé is, de szerinte a vitákat könnyebb lesz rendezni, ha Ukrajna EU-tag lesz.
  • Brutális áremelésre készülnek Karácsonyék Budapesten
    Brutálisan emelnék a budapesti parkolási díjakat Karácsony Gergelyék, tovább nehezítve ezzel a fővárosi autósok életét. A fővárost 4 zónára osztanák, a belső zónában 600 forintba kerülne egy óra parkolás. Az autóklub jogi bizottságának elnöke szerint Karácsony Gergely terveinek semmilyen szakmai indoka nincs – hangzott el az M1 híradójában.
MTI Hírfelhasználó