A Támogatáskezelő új kiállítása Kaposváron
2022. május 27. 09:15

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a kultúra és művészetek elhivatott támogatójaként kiállítássorozatot szervez, hogy ezzel is segítse a tehetséges művészek széles körben való megismertetését. A MANK Nonprofit Kft.-vel közös, Staféta elnevezésű programsorozatuk a művészeti tehetség átörökítésének megértésére tesz kísérletet művészdinasztiák és művészcsoportok bemutatásával.

A sorozat ötödik, Gombos Zsófia és Jónás Péter képzőművészek festményeit bemutató kiállítását Képesek vagyunk címmel nyitották meg május 26-án délelőtt a Somogy Megyei Kormányhivatal Nagy Imre tér 1. alatti galériájában.

 

Monszpart Zsolt, a Támogatáskezelő főigazgatója, a programsorozat ötletgazdája a kaposvári megnyitón.


Gombos Zsófia és Jónás Péter tárlatával nemcsak a lokalitás jelentősége, de a művészet területén elképzelhető egyik legtitokzatosabb viszony, tanító és tanítvány viszonya bontakozik ki – írta a kiállításról Tardy Anna kurátor, a MANK ügyvezetője.

Jónás Péter képzőművész a Kaposvári Egyetemen tanította Gombos Zsófiát, aki a diplomát követően önálló művészi életpályája építésébe kezdett, melynek legújabb állomása a Somogy Megyei Kormányhivatal galériaterében nyíló páros tárlat.

„Képesek vagyunk” – állítják az alkotók, s ezt érthetjük rájuk, akik tehetségük, művészi kompetenciájuk révén létrehozzák, megteremtik, képeik által megragadhatóvá teszik a személyiség, a személyesség egy-egy fontos elemét. Képesek azért is, mert saját belső világuk közvetítésére éppen a képzőművészet eszközeit választották, alkotásaik által kultúránk vizuális hagyományait építik tovább. Képesek, akár gyermekkorunk képeskönyvei, amelyek a képek útján tárták elénk varázsos tartalmaikat. Képet alkotni, a valóság egy számunkra megtapasztalt minőségét rögzíteni különös vágy: egyszerre kíván az idő folyamatos sodrásából kiragadni valamit és átadni az örökkévalóságnak; és egyszerre tesz kísérletet a személyes élmény, érzelem közvetítésére, a valóság tapasztalatának szubjektív, és ilyenként alapvetően hozzáférhetetlen zártságának megbontására – mondja a tárlatról a kurátor.

Jónás Péter fa felületein asztalok, padok részletei, a munka- és családi élet színterei bontakoznak ki. A tárgyaknak, felületeknek mindig csak egy-egy szeglete kap helyet. Ezzel a kiemeléssel a banális szakrálissá sűrűsödik, a formák és felületek, személyes életünk szeretett helyszínei emlékké, megőrzött, az időtől megmentett valóságdarabbá nemesednek. Ez a gesztus köti össze az egykori mester, Jónás Péter művészetét az eltérő technikával – javarészt klasszikus festészeti eljárásokkal – alkotó Gombos Zsófia munkáival. A képek létrejöttét motiváló gondolat, szellemiség és a finom személyesség nem kitárja, inkább csak sejteti alkotója érzelmeit. Gombos Zsófia tájai és kedvenc háziállatai elemelkednek a valós és megszokott környezetüktől és a képek sajátos, légüresnek ható terébe költöznek. Ezzel egyfelől a konkrét élményt emeli univerzálissá, másfelől kiemeli a számára érdekes és értékes mozzanatokat: személyiségét és a klasszikus vidéki élet elengedhetetlen színtereit. Képein egyszerre hat a tájak nyitottsága és szabadságélménye a bezártságban érzékelhető szorongással és feszültséggel.

Ismerősen idegen tájak, tárgyak, kezünkkel felfedezhető és felidézhető felületek, egyéni és kollektív emléknyomok bontakoznak ki a két kiváló művész alkotómunkáiban, melyek úgy emelik el sajátos modelljeiket a konkréttól, hogy a képtől könnyűszerrel „képesek lehessenek” elvezetni a befogadó lelkéig – olvasható a kiállítás leporellójában.

A Staféta című kiállítássorozat, amelyet arany fokozatú támogatóként az Allianz Hungária Zrt., bronz fokozatú támogatóként az MKB Bank Nyrt. támogat, 2021-ben és 2022-ben csaknem tíz kiállítással mutatkozik be.

A Képesek vagyunk című tárlat 2022. július 14-ig látogatható hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra, pénteken 8 és 14 óra között a Somogy Megyei Kormányhivatal galériájában. A megnyitón köszöntőt mondott Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere, Vetési Bernadett, a Somogy Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Tóth Norbert képzőművész és Monszpart Zsolt, a Támogatáskezelő főigazgatója, a programsorozat ötletgazdája. Közreműködött Balázs Izolda énekes, színművész és Ujláb Gábor zongoraművész. A rendezvényt Lőrincz Sándor, a galéria vezetője moderálta.

gondola
Címkék:
  • Drágítaná a parkolást Karácsony
    Budapest évek óta szenved a fővárosi vezetés átgondolatlan kapkodásából fakadó hatalmas közlekedési dugók miatt, de ősztől Karácsony Gergely és stábja még a parkolási díjak általános emelésével is nehezíti majd az autósok életét. A legdrágább helyeken 600 forint lesz egy óra várakozás, s ott este 10 óráig lesz fizetős a parkolás. Mindeközben Karácsonyék jelentősen csökkentik az ingyenes parkolás lehetőségét.
  • Kétmilliós fizetést adna élettársának Jakab Péter
    A Metropol értesülése szerint a Jobbik frakciószabályzatának teljes átalakítását készíti elő a Jobbik bukott elnöke. Már meg is született az erről szóló tervezet, ami teljhatalommal ruházza fel őt. Jakab, miközben a szexbotrányba keveredett Földi István elnökjelöltségét támogatva lényegében visszatérésre készül, a parlamenti frakció pénzügyi kereteit is teljes egészében meg akarja szerezni – olvasható az oldalon.
  • Vidéken és a fővárosban is tarolt a Fidesz–KDNP az időközi választásokon
    Több helyen is időközi önkormányzati választást tartottak az országban. A kormánypártok fölényesen megnyerték a körzetek túlnyomó részét.
MTI Hírfelhasználó