A boszorkányüldözéseket ítélte el a katalán parlament
2022. január 26. 22:05

A 15. és 18. század közötti boszorkányüldözéseket elítélő állásfoglalást szavazott meg nagy többséggel a katalán autonóm parlament szerdai ülésén Barcelonában.

Az elfogadott határozat a történelmi emlékezet helyreállítását, a boszorkányság vádjával igazságtalanul bíróság elé állított és kivégzett több száz nő rehabilitálását célozza.

A dokumentum felszólítja az önkormányzatokat, hogy vizsgálják felül utcajegyzékeiket, és "történelmi jóvátételként" közterületek viseljék olyanok nevét, akik ennek a "nőellenes üldözésnek az áldozatai" lettek.

A katalán parlament döntésével szorgalmazza egy akadémiai tanulmány elkészítését is, amely "a nemi szempontok figyelembevételével" vizsgálja a boszorkányüldözéseket.

Az állásfoglalás a Sapiens tudományos folyóirat által "Nem boszorkányok voltak, nők voltak" címmel indított kampány nyomán született meg.

Katalónia volt az egyik első olyan régió Európában, ahol boszorkányperek indultak, 1424-ben itt fogadtak el először olyan törvény, amelyben bűncselekménynek minősítették a boszorkányságot, azonban a büntetés nem máglyahalál, hanem akasztás volt.

MTI
Címkék:
MTI Hírfelhasználó