Az LMP kormányra kerülve mérsékelné a gépjárműforgalmat
2022. január 22. 18:25

A gépjárműforgalom mérséklését is célzó politikai nyilatkozatot fogadtak el az LMP budapesti szervezetei szombaton tartott kongresszusukon - közölte az ellenzéki párt az MTI-vel.

Az LMP közleményében úgy fogalmazott, céljuk, hogy kormányra kerülésük esetén "Magyarország végre a szavakon túl tettekben is elindulhasson a fenntarthatóság felé".

Az ellenzéki párt ennek érdekében használat- és szennyezésarányos útdíjjal mérsékelné a gépjármű-forgalmat, az autók megengedett sebességét pedig lakott területeken belül óránként 30 kilométerben maximálnák, ami alól a főútvonalak jelenthetnek kivételt.

Az LMP rögzítette továbbá, hogy nem támogatják külföldi elitegyetemek magyar adófizetői forrásokból történő építését, ahogy a budapesti repülőtér bővítését, valamint új városligeti épületek létrehozását sem.

Az ellenzéki párt ezzel szemben fejlesztené a kerékpáros és gyalogos forgalmat, valamint növelné a települési zöldterületeket.

A Normafát pihenésre és kirándulásra alkalmas városi erdőként, nem szórakoztató központként kell kezelni és megújítani, a Népligetet pedig természetközeli és műemlék közparknak meghagyni, fejleszteni - áll az LMP budapesti szervezeteinek nyilatkozatában.

MTI
Címkék:
MTI Hírfelhasználó