Fidesz: a népszavazás célja a szülőkre bízni gyermekeik nevelését
2021. november 30. 16:34

A népszavazás célja az, ami a gyermekvédelmi törvényé is volt: az, hogy a szülők kizárólagos joga legyen eldönteni, hogyan nevelik a saját gyermekeiket - közölte újságírókkal az Országgyűlés keddi, a népszavazást elrendelő döntését követően a Fidesz frakcióvezetője.

Kocsis Máté hozzátette, egyúttal szeretnék megvédeni a gyermekeket az életkoruknak nem megfelelő tartalmaktól, például a "mostanában civil szervezetek által népszerűsített foglalkozásoktól" vagy a nemátalakító műtétek népszerűsítésétől, amelyek a fejlődésüket befolyásolják.
   
Kocsis Máté emlékeztetett, hogy a Ház által elfogadott határozatban négy kérdés szerepel.
   
Kiemelte, hogy a baloldal sem a szavazáson, sem az azt megelőző vitában nem vett részt. Hozzátette: ez nem előzmények nélküli, mert a baloldal a gyermekvédelmi törvény elfogadásakor Magyarországon és Brüsszelben is komoly támadást indított a gyermekvédelmi intézkedések ellen. A Fidesz azt gondolja, az a leghelyesebb, ha az emberek népszavazáson döntik el a vitát - összegzett.
   
Közölte, a gyermekvédelmi népszavazás várhatóan a jövő év első felében le is zajlik, az államfő várhatóan januárban dönt az időpontról. Kérdésre válaszolva jelezte, hogy a parlament korábbi - ellenzéki kezdeményezésre született - döntése értelmében a referendumot az országgyűlési választással egy időben is meg lehet tartani. Az államfő dönt a kérdésben, de az alapjogi akadály elhárult - fogalmazott Kocsis Máté.
 

MTI
Címkék:
  • Cél: hazai tulajdoni fölény az élelmiszerláncban
    A pandémia következtében mára meghaladottá vált a régi dogma az ellátási és beszállítói láncok nemzetközivé tételéről, és a világ országai elkezdtek az önellátás képességére törekedni.
  • Szükség van a migrációt kezelő fegyveres szervezetre
    Bakondi György azt mondta: a jelenleginél szélesebb körben - intézményesített formában - tervezik bevonni a védekezésbe a polgárőrséget is. Ennek tart az előkészítése - közölte.
  • Magyarország nem fordulhat vissza
    Orbán Viktor kifejtette: a Magyarország előre megy, nem hátra mondatban benne van az a küzdelem, amelyet Magyarország az elmúlt 12 évben folytatott, hiszen 2010-ben egy csődbe jutott ország volt, az országot "kivéreztették és tönkretették". De "nagyon kemény munkával 12 év alatt a korábbi baloldali kormányzás hibáit és bűneit Magyarország kijavította" - mutatott rá.
MTI Hírfelhasználó