Jakab Péter: Márki-Zay Péterrel talán kicsit elszaladt a ló
2021. október 27. 22:35

A Jobbik elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában bírálta Márki-Zay Péternek a baloldali előválasztás során tanúsított magatartását.

A baloldali előválasztáson elbukott Jakab Péter azzal magyarázta miniszterelnök-jelölti eredményét, hogy ő volt az, aki jelentős áldozatokat hozott azért, hogy növelje a baloldal szavazóbázisát. Még a műsorvezető is „mártírszerepnek” minősítette Jakab ezt taglaló mondatait.

A soha egyetlen választási győzelmet felmutatni nem tudó pártelnök elmondta, azért nem kért bizalmi szavazást maga ellen, mint ahogy azt korábban Fekete-Győr András tette a Momentumban, mert szerinte a Jobbikban nincs bizalmatlanság.

A műsorvezető felvetette, hogy Jakab az előválasztás idejére eltűnt a média szeme elől, felhozta, hogy a pártelnök nem fogadta el az ATV meghívásait, majd kitért arra is, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter is sérelmezte, hogy nem tudta elérni a Jobbik elnökét.

A Gyurcsány Ferenc ellen létrejött, majd a volt kormányfővel paktumot kötő párt elnöke azt mondta, hogy nem szereti a négyszemközti találkozókat.  Jakab szavaiból az derült ki, hogy csak egy pártelnöki találkozón – többek között Gyurcsány Ferenc jelenlétében – beszélt a baloldal miniszterelnök-jelöltjével.

A Jobbik elnöke úgy fogalmazott:Azért nem akartam Márki-Zay Péterrel négyszemközt beszélgetni, mert éreztem azt, hogy talán vele kicsit elszaladt a ló.”

A Jobbik nem állt be Márki-Zay mögé a baloldali előválasztás második fordulójában, sokak szerint a nyáron megkötött DK-Jobbik paktum miatt.

Jakab arra a kérdésre nem tudott felelni, hogy ő lesz-e a Jobbik listavezetője, de hogy ez a párton belüli helyzeten vagy éppen máson múlik, az nem derült ki.

hirado.hu
Címkék:
  • Tarlós: A Városháza-ügynek a rendőrségen a helye
    Tarlós István: A minap összetákoltak egy vizsgálóbizottságot, amiben a vizsgálandó grémium emberei vannak többségben. Ez már önmagában is egy svihák gondolat, mert a bizottsági szavazásnál ők dönthetik majd el, hogy mi kerüljön be a bizottság jelentésébe.
  • Pilinszky megmutatta az istenkereső utat
    Pilinszky megmutatta másoknak azt az istenkereső utat, amit ő folyamatosan újra és újra járt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a Pilinszky János születésének 100. évfordulójára készült dombormű avatásán szombaton Gárdonyban.
  • Így működik a Városházán a jutalékos rendszer
    Elemzők úgy látják: maffiaszerű módszerekkel osztják vissza a pénzeket a Városházán. Az elmúlt hetekben egymás után láttak napvilágot az újabb részletek.
MTI Hírfelhasználó