Huszonnégy migránst mentettek ki a tengerből Belgium partjainál
2021. október 27. 22:30

Huszonnégy migránst mentettek ki a tengerből Belgium partjaitól mintegy 40 kilométerre, a migránsok kis csónakon próbáltak meg Angliába jutni, négyüket kórházba szállították - közölte a belga média szerdán.

Rendőrségi beszámolók szerint a nemzetközi kikötőnek is helyet adó Zeebrugge partjáról indult csónakban utazók két napja hánykolódtak az Északi-tengeren.

Az intézkedés alá volt migránsok között iraki, iráni, kuvaiti, afgán, egyiptomi és algériai állampolgárok voltak. Az ügyükben indított eljárást követően többüket várhatóan olyan uniós országnak adják át, ahol korábban már menedékjog iránt folyamodtak - tették hozzá.

Emlékezettek: a múlt héten egy 25 éves iraki férfit állítottak elő a francia határ közelében fekvő La Panne-ban, autója csomagtartójában több mint 100 mentőmellényt találtak.

A mellényeket az Angliához közelebb fekvő francia tengerpartokról induló embercsempészek hajóira szánták. Az ügyben eljáró brugge-i ügyész, Frank Demeester elmondta, az emberkereskedők által használt eszközök, köztük felfújható csónakok, mentőmellények, csónakmotorok, vizeskannák legtöbbje Belgiumból származik, vagy az azon keresztül jut el Franciaországba.

MTI
Címkék:
  • Tarlós: A Városháza-ügynek a rendőrségen a helye
    Tarlós István: A minap összetákoltak egy vizsgálóbizottságot, amiben a vizsgálandó grémium emberei vannak többségben. Ez már önmagában is egy svihák gondolat, mert a bizottsági szavazásnál ők dönthetik majd el, hogy mi kerüljön be a bizottság jelentésébe.
  • Pilinszky megmutatta az istenkereső utat
    Pilinszky megmutatta másoknak azt az istenkereső utat, amit ő folyamatosan újra és újra járt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a Pilinszky János születésének 100. évfordulójára készült dombormű avatásán szombaton Gárdonyban.
  • Így működik a Városházán a jutalékos rendszer
    Elemzők úgy látják: maffiaszerű módszerekkel osztják vissza a pénzeket a Városházán. Az elmúlt hetekben egymás után láttak napvilágot az újabb részletek.
MTI Hírfelhasználó