Velence: csökkentették a veronai busztragédiát okozó sofőr börtönbüntetését
2021. október 26. 18:37

Az illetékes velencei fellebbviteli bíróság kedden tizenkét évről hat évre csökkentette a 17 halálos áldozatot követelő veronai busztragédiát okozó sofőr, V. János börtönbüntetését.

Az ítéletet Alberto Pallotti, az olaszországi közúti balesetek áldozatait és családtagjait képviselő non profit szövetség (Aifvs) elnöke mgerősítette az MTI-nek.
   
 V. János ellen 2018-ban indult per, 2020-ban első fokon a szabadságvesztés mellett eltiltották Olaszországban a járművezetéstől, és az ügyészség 5 millió euróban szabta meg az áldozatok után járó kártérítés összegét. Az első fokú eljárást Verona, a másodfokú tárgyalást Velence fellebbviteli bíróságán tartották.
   
V. János vezette azt az autóbuszt, amely a Szinyei Merse Pál gimnázium diákjait és kísérőiket szállította. 2017. január 20. éjszaka az autóbusz Verona közelében az autósztráda szalagkorlátjához sodródott, majd a közeli felüljáró oszlopába csapódott és kigyulladt. Tizenheten veszítették életüket, a tanulókat mentő és súlyos sérüléseket szenvedett Vígh György tanár két évvel később hunyt el.
   
Alberto Pallotti, az Aifvs elnöke az MTI-nek nyilatkozva "az igazság vereségéről" beszélt. Pallotti személyesen volt jelen az ítélet felolvasásakor.
   
Pallotti hozzátette, az olasz törvények értelmében az elítéltnek ebből legalább két és fél évet börtönben kell letöltenie, a többit az olaszországi börtönök túlzsúfoltsága miatt akár el is engedhetik neki. Szabadságvesztését olasz büntetés-végrehajtási intézetben kell megkezdenie, majd kérvényezheti Magyarországra történő áthelyezését.
   
"Nem jó kifejezés az, hogy a hozzátartozók csalódottan fogadták a bírósági döntést. Nagyon nehéz megmagyarázni a családtagoknak, miért enyhítették az elkövető börtönbüntetését" - mondta a közlekedési balesetek áldozatait és családtagjait képviselő országos szövetség vezetője.
   
"A veronai autóbusz-balesetben elhunytak nem kaptak igazságot" - nyilatkozta Pallotti.
   
Az Aifvs ügyvédje Davide Tirozzi szerint V. János ügyvédjei és az ügyészség megállapodása vezetett az enyhített ítélethez.
   
A sofőrt tavaly nyáron első fokon 12 évre ítélték.

MTI
Címkék:
  • Tarlós: A Városháza-ügynek a rendőrségen a helye
    Tarlós István: A minap összetákoltak egy vizsgálóbizottságot, amiben a vizsgálandó grémium emberei vannak többségben. Ez már önmagában is egy svihák gondolat, mert a bizottsági szavazásnál ők dönthetik majd el, hogy mi kerüljön be a bizottság jelentésébe.
  • Pilinszky megmutatta az istenkereső utat
    Pilinszky megmutatta másoknak azt az istenkereső utat, amit ő folyamatosan újra és újra járt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a Pilinszky János születésének 100. évfordulójára készült dombormű avatásán szombaton Gárdonyban.
  • Így működik a Városházán a jutalékos rendszer
    Elemzők úgy látják: maffiaszerű módszerekkel osztják vissza a pénzeket a Városházán. Az elmúlt hetekben egymás után láttak napvilágot az újabb részletek.
MTI Hírfelhasználó