Európai konzervatív agytrösztöt hozott létre az Alapjogokért Központ
2021. október 19. 18:06

Alliance for the Common Good (ACG), vagyis Szövetség a Közjóért elnevezéssel, európai agytröszthálózat jött létre öt ország keresztény-konzervatív politológiai központjainak részvételével az Alapjogokért Központ (AK) kezdeményezésére - jelentette be a szervezet létrehozása alkalmából megtartott keddi budapesti sajtótájékoztatón az AK vezetője.

Szánthó Miklós, aki az újonnan létrejött hálózat alelnöke is egyben, azt hangsúlyozta: azért döntöttek az ACG megalakulása mellett, mert egész Európában átfogó támadás alatt áll az "isten, haza, család" gondolat.
   
Közlése szerint egy olyan Európáért kívánnak küzdeni, amely a "civilizációnk nagyságát" jelenti, ez pedig azért szükséges, mert új ideológiai hidegháború korát éljük.
   
Átfogó támadás alatt áll a hagyományos európai életmód. Egy globalista világtársadalom utópiája áll szemben egy szuverenista, hagyományelvű társadalomszervező gondolattal - közölte.
   
A nyugati progresszió megtagadja azon értékeket és azt a történelmet, amelyből a mai jóléte fakad, és nyugaton nagyon sok helyen győzelemre jutott a marxizmus neomarxista változata - tette hozzá.
   
Ennek az a következménye, hogy a nyugati, magukat kereszténydemokratának hívó erők mindent feladtak a hatalomért, amelyet ezt követően el is veszítettek. Ugyanis Bécstől nyugatra az Európai Néppártnak már egyetlen miniszterelnöke sincs Európában - mondta Szánthó Miklós.
   
Szerinte ami az igazi Európából megmaradt, az ma Közép-Európában van; ennek a megőrzéséért kíván küzdeni az ACG - közölte az alelnök.
   
Karolina Pawlowska, a lengyel Ordo Iuris szervezet igazgatója, akit az ACG elnökévé választottak, azt mondta, tudatosítani kívánják, hogy a baloldali liberális szervezetek közös narratívája, a közhiedelemmel ellentétben nem a társadalom hangja.

 

Speakers

Az Ordo Iuris jelvénye
   

Az a céljuk, hogy koalíciót hozzanak létre a valód értékek, az emberi jogok, a szabadság, a szuverenitás és az akadémiai szabadság védelmében - közölte.
   
A radikális ideológiák képviselői már régen határokon átnyúló intézmények útján hallatják a hangjukat, és a nemzetközi szervezetek jelentik a legfőbb eszközt számukra "veszélyes" ideológiájuk hirdetéséhez - tette hozzá.
   
Szembe kell szállni ezzel. Nem engedhető meg, hogy eltávolítsák a nyilvános vitákból mindazokat, akik védik az igazságot a szabadságot és a szuverenitást - mondta Karolina Pawlowska.

TYLKO U NAS] K. Pawłowska: W państwach, w których walkę z przemoc± oparto  na perspektywie gender, nie odniesiono sukcesu. Odsetek przemocy wobec  kobiet jest tam najwyższy – RadioMaryja.pl

Pawlowska – radiomaryja.pl   

A sajtótájékoztatót követően aláírták az ACG alapító okiratát. A hálózathoz az Alapjogokért Központon és az Ordo Iurison kívül csatlakozott a cseh Szövetség a Családért, az olasz Nacion Futura és a felvidéki Emberjogi és Családpolitikai Intézet.

MTI
Címkék:
  • Tarlós: A Városháza-ügynek a rendőrségen a helye
    Tarlós István: A minap összetákoltak egy vizsgálóbizottságot, amiben a vizsgálandó grémium emberei vannak többségben. Ez már önmagában is egy svihák gondolat, mert a bizottsági szavazásnál ők dönthetik majd el, hogy mi kerüljön be a bizottság jelentésébe.
  • Pilinszky megmutatta az istenkereső utat
    Pilinszky megmutatta másoknak azt az istenkereső utat, amit ő folyamatosan újra és újra járt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a Pilinszky János születésének 100. évfordulójára készült dombormű avatásán szombaton Gárdonyban.
  • Így működik a Városházán a jutalékos rendszer
    Elemzők úgy látják: maffiaszerű módszerekkel osztják vissza a pénzeket a Városházán. Az elmúlt hetekben egymás után láttak napvilágot az újabb részletek.
MTI Hírfelhasználó