Körútra indult a Covid-árvákat segítő Regőczi Alapítvány
2021. szeptember 28. 18:59

A koronavírus-járvány miatt árván maradt gyerekeket és családjaikat az állami, önkormányzati és karitatív intézményrendszer résztvevőivel szoros együttműködésben tudja hatékonyan, célravezetően segíteni a Regőczi Alapítvány - mondta a köztársasági elnök felesége, a Covid-árvákat segítő szervezet kuratóriumának elnöke kedden sajtótájékoztatón, Pécsen.

Herczegh Anita a dél-dunántúli régióban kedden olyan gyermekekkel, családokkal, a baranyai megyeszékhelyen pedig azon szociális intézményi képviselőivel találkozott, akik a koronavírus-járvány okozta tragédia miatt felvették a kapcsolatot a férje, Áder János köztársasági elnök által idén tavasszal alapított Regőczi István Alapítvánnyal.
   
A kuratóriumi elnök szerint a szervezet első féléves működése egyértelművé tette, hogy komoly szükség van az alapítvány, az állami, önkormányzati és karitatív intézményrendszer együttműködésére, hogy minél több érintetthez eljuthasson, minél több rászorulónak segíthessen a szervezet.
   
Herczegh Anita közölte: a cél érdekében országos, hét állomást érintő tájékoztató, igényfelmérő, kapcsolatok építését szolgáló körutat tart ősszel a szervezet, hogy a rendezvényeken - ahogy annak első, pécsi állomásán is tették - megvitassák, a Covid-árvák helyzetén ki, milyen területen tud segíteni és hogyan működhetnek együtt a legcélravezetőbb módon a résztvevők.
   
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára azt mondta: a család- és gyermekjóléti hálózatban 7000, a helyi közösségekbe beágyazott ember dolgozik és van kapcsolatban bajba jutott emberekkel, továbbá egyházi és civil szervezetek együttműködésére is számíthat az alapítvány.
   
György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkárának tájékoztatása szerint a kormányhivatalok és a járási hivatalok a családtámogatásokkal és a gyámügyekkel összefüggésben kerülnek kapcsolatba a rászorulókkal, ebben az esetben félárva vagy árva gyermekekkel.
   
Közölte: a Miniszterelnökség és a hivatalok minden segítséget megadnak a Regőczi Alapítványnak ahhoz, hogy a szervezet képes legyen eredeti céljainak megfelelően hosszú távú segítséget nyújtani az érintetteknek. Példaként említette, hogy népszerűsítik a szervezetet, kapcsolatba hozzák a rászorulókat az alapítvánnyal vagy - igény esetén - akár a jogszabályi környezet megváltoztatásában is partnerek lesznek.
   
Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita azzal a céllal hozta létre a Regőczi István Alapítványt, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson azoknak a gyermekeknek, akik a világjárvány idején elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket. Az alapítvány olyan támogatást kíván biztosítani, amely megoldást jelenthet mindaddig, amíg a gyermek nagykorú lesz vagy befejezi a tanulmányait, munkába áll és képes magáról gondoskodni.
 

MTI
Címkék:
  • Rákosi-korszak: Karácsony megfenyegette a kormányfőt
    Dr. Somogyi János: Soha nem számított kivételes, különleges esetnek és ma sem számít annak, hogy mentális problémákkal küzdő, pszichésen sérült, fél-, vagy egész bolondok kerülnek felszínre, sőt hatalomra. Súlyos esetekben tragikus eredményre vezet, ha ilyen személyek egy ország, vagy akár egy földrész feletti hatalomra jutnak.
  • Az erdő üzem, tanterem – és örökkévalóság
    Ugron Ákos Gábor: Az erdő fenntartása, kezelése, művelése nem érthető meg rövid távú gondolkodással, ahhoz száz években, vagy éppen az örökké fennmaradó végtelenben kell gondolkodni, mert az erdőre mint örökké változó, de örökre fennmaradó életközösségként kell tekintenünk.
  • A kettős mércés EP-szélsőség
    Győri Enikő nem emlékszik parlamenti vitára és felháborodásra azzal kapcsolatban, amikor a szocialista-liberális Gyurcsány-kormány idején, 2006 októberében, a rendőrség szétverte a 1956-os forradalomra emlékező békés tüntetőket. „A rendőrterror erői ma a legeurópaibb pártnak hazudják magukat, és az EP meg őket támogatja" - emelte ki a Fidesz képviselője
MTI Hírfelhasználó