Az amerikai republikánus tábor konferenciája Budapestre érkezik tavasszal
2021. szeptember 22. 20:22

Budapestre érkezik jövő tavasszal a Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű konferencia, amely az Egyesült Államokban a konzervatív oldal politikai rendezvénye, a republikánus tábor seregszemléje.

Az ezt bejelentő szerdai fővárosi sajtótájékoztatón Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója azt mondta, a magyar és az amerikai konzervatívokat összeköti a hagyományos értékek tisztelete, a haza szeretete, valamint hogy fontosnak tartják a családot, a nemzet biztonságát, a határok védelmét. Bár elválasztja őket egy óceán, mindkét országban úgy érzik, "átfogó támadás alatt áll" az életmódjuk.
   
A konferenciát reményeik szerint március végén tartják - közölte Szánthó Miklós.
   
Megjegyezte, hogy a CPAC-n republikánus amerikai elnökök is többször felszólaltak. Kérdésre felelve azonban nem árult el részleteket a budapesti eseményen résztvevők névsoráról, jelezve: még szervezik az eseményt. Céljuk mindenesetre, hogy sok államból kiemelkedő politikusokat, újságírókat, influenszereket hozzanak el Magyarországra.
   
Az Alapjogokért Központ igazgatója a legnagyobb, legbefolyásosabb amerikai jobboldali seregszemlének nevezte a CPAC-t.
   
Úgy fogalmazott, hogy "a progresszív fősodor" Európában és az Egyesült Államokban is igyekszik elnyomni az eltérő véleményeket, lerombolni a család intézményét; egy határok és nemzetek nélküli világot akarnak létrehozni. "Agresszív genderideológiát" terjeszt, és azonnal letámadja azokat, akik meg akarják erősíteni a határok védelmét az illegális bevándorlással szemben - sorolta.
   
Szánthó Miklós úgy vélekedett, hogy Nyugaton sok helyütt már nem a szabadság, hanem az érzékenység tisztelete dívik. A magyaroknak joggal lehet olyan benyomásuk, hogy mire e régióban legyőzték a szocializmust, annak egy megújított formája diadalt aratott a nyugati egyetemeken és a nyugati politikai elit liberális köreiben - hangoztatta.
   
Érzékelhető, hogy a baloldaliak, szocialisták, liberálisok, progresszívek "egész egyszerűen túltolják a bringát". A legszélsőségesebb elképzeléseket akarják megvalósítani, és ez természetszerűleg hív életre konzervatív ellenreakciókat - jelentette ki.
   
Úgy látják, hogy Európában és az Egyesült Államokban is érzékelhető egy "konzervatív reneszánsz", "konzervatív ellenforradalom". Az Alapjogokért Központ célja a CPAC megszervezésével, hogy hidat képezzen a két kontinens konzervatívjai között - mondta az igazgató. Hozzátette: meg akarják mutatni, hogy a liberálisok állításával szemben a nemzeti konzervatív erők igenis képesek nemzetközi szinten együttműködni.
   
A CPAC rávilágít arra, hogy Magyarország a "konzervatív reneszánsz" motorja - jelentette ki Szánthó Miklós, megjegyezve: jövőre újabb fokozatba akarnak kapcsolni.
   
Dan Schneider, a CPAC-t szervező American Conservative Union (ACU) ügyvezető igazgatója angol nyelvű beszédében kiemelte, hogy már Ázsia, Dél-Amerika és Ausztrália is helyet adott a rendezvényüknek. Európában azonban még sohasem tartották.
   
Kritikus kérdésnek nevezte a nemzeti szuverenitást és a szabadságot.
   
Azt mondta, Magyarország kiváló hely a CPAC megrendezésére.
   
A konzervatív ideológia lényege a legjobb régi értékek megőrzése mindenki számára - hangoztatta Dan Schneider, aki úgy vélekedett, hogy a liberálisok minden hagyományosat elpusztítanak "furcsa ötleteikkel".
   
A sajtótájékoztatón aláírták a budapesti esemény megrendezésének alapdokumentumául szolgáló megállapodást.
 

MTI
Címkék:
  • Az erdő üzem, tanterem – és örökkévalóság
    Ugron Ákos Gábor: Az erdő fenntartása, kezelése, művelése nem érthető meg rövid távú gondolkodással, ahhoz száz években, vagy éppen az örökké fennmaradó végtelenben kell gondolkodni, mert az erdőre mint örökké változó, de örökre fennmaradó életközösségként kell tekintenünk.
  • A kettős mércés EP-szélsőség
    Győri Enikő nem emlékszik parlamenti vitára és felháborodásra azzal kapcsolatban, amikor a szocialista-liberális Gyurcsány-kormány idején, 2006 októberében, a rendőrség szétverte a 1956-os forradalomra emlékező békés tüntetőket. „A rendőrterror erői ma a legeurópaibb pártnak hazudják magukat, és az EP meg őket támogatja" - emelte ki a Fidesz képviselője
  • Református óvodát adtak át Sárospatakon
    Református óvodát adtak át Sárospatakon szerdán, a létesítmény a kormány anyagi támogatásával a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében épült fel.
MTI Hírfelhasználó