Du jú szpík inglis, Gergely?
2021. szeptember 16. 22:13

Hozsánna néked, Gergely! Igen, megcsináltad! A balliberális sajtó győzelmi jelentésként tálalta, hogy Karácsony Gergely 15 perces beszédet tartott angol nyelven. A valóság az, amit egyébként a tudósításokban is megjegyeztek, hogy a főpolgármester felolvasta angolul az előre megírt szöveget azon a konferencián, amit a fővárosi önkormányzat a Political Capital Intézettel és a CEU Demokrácia Intézettel közösen szervezett.

Egészen véletlenül a Telex.hu szúrta ki és adta hírül a világrengető eseményt, ami aztán annak rendje és módja szerint végigszáguldott a baloldali portálokon. A 24.hu agysejttipró logikával rögtön le is vonta a következtetést: „tehát Karácsony tud angolul”. Ezt akár iróniának is vélhetnénk, de a cikkükből gyorsan kiderül, hogy nem. Ugyanis mindjárt a második mondatban emlékeztetnek arra, hogy a kormánypárti sajtó galád módon számonkérte Karácsonyon a nem létező angolnyelv-tudását.

Most azonban eljött a pillanat, amikor a balsajtó végre bizonyítottnak láttathatja, hogy kedvenc figurájuk a Gyurcsány-show-ból igenis tud angolul.

De mit jelent a nyelvtudás? Ferenc pápa az eucharisztikus kongresszus zárónapján magyar nyelven köszöntött minket: „Isten áldd meg a magyart!” Mégsem gondolja senki, hogy a szentatya tud magyarul.

Aki végignézi Karácsony erőlködését, hogy Shakespeare nyelvének írott formáját élő szavakba öntse, annak teljesen világos, hogy Gyurcsány csókosa nem sokat ért abból, amit felolvas. Az, hogy valaki papíron leírt angol szavakat mond egymás után több-kevesebb sikerrel artikulálva, gyakran belehibázva, nagyon messze van a valós nyelvtudástól.

Az sem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy fonetikusan leírt szöveget olvasott volna fel, ugyanis gyakran feltűnően összefolytak a szavak, ami értő olvasásnál vagy spontán beszédnél nem jellemző hiba. Időnként artikulálatlanul, felismerhetetlenül ejtett ki egyes szavakat, ami szintén arra utal, hogy nem ismerte azok szabályos hangalakját. Olyan kiejtésbeli hibákat vétett Karácsony, amelyek szintén azt mutatják, hogy az adott szó írásmódját sem ismerte: például underestendinget mondott understanding helyett. A rossz kiejtések végig jellemzőek a beszédre, például „ebört”-nek ejtette az abort szót, „ömördzs”-nek ejtette az „emerge” kifejezést, az „insist” szót pedig „iziszt”-nek. Számos helyen nem stimmelt a többes szám egyeztetése, ahogyan az intonáció sem, és javarészt a hangsúlyt sem a megfelelő szótagokra helyezte Karácsony, aki a beszéde tanúsága szerint a névelők használatával is hadilábon áll.

Tehát Karácsony tud angolul. Ezek után nem lehet akadály egy angol nyelvű interjú a BBC-nek. Kíváncsian várom, mikor ad interjút a BBC-nek – angolul. Coming soon…

Kis Ferenc (MWH)

MNO - Mediaworks Hírcentrum
Címkék:
  • Rákosi-korszak: Karácsony megfenyegette a kormányfőt
    Dr. Somogyi János: Soha nem számított kivételes, különleges esetnek és ma sem számít annak, hogy mentális problémákkal küzdő, pszichésen sérült, fél-, vagy egész bolondok kerülnek felszínre, sőt hatalomra. Súlyos esetekben tragikus eredményre vezet, ha ilyen személyek egy ország, vagy akár egy földrész feletti hatalomra jutnak.
  • Az erdő üzem, tanterem – és örökkévalóság
    Ugron Ákos Gábor: Az erdő fenntartása, kezelése, művelése nem érthető meg rövid távú gondolkodással, ahhoz száz években, vagy éppen az örökké fennmaradó végtelenben kell gondolkodni, mert az erdőre mint örökké változó, de örökre fennmaradó életközösségként kell tekintenünk.
  • A kettős mércés EP-szélsőség
    Győri Enikő nem emlékszik parlamenti vitára és felháborodásra azzal kapcsolatban, amikor a szocialista-liberális Gyurcsány-kormány idején, 2006 októberében, a rendőrség szétverte a 1956-os forradalomra emlékező békés tüntetőket. „A rendőrterror erői ma a legeurópaibb pártnak hazudják magukat, és az EP meg őket támogatja" - emelte ki a Fidesz képviselője
MTI Hírfelhasználó