Külső támadások érik a gyermekvédelmi törvényt
2021. augusztus 4. 16:43

Legutóbb a magyarországi Forma–1-es futamra érkező pilóták bírálták a jogszabályt. Lewis Hamilton Instagram-oldalán üzent Magyarország kormányának, Sebastian Vettel pedig nyomasztónak nevezte a magyar gyermekvédelmi törvényt. Elemzők szerint nemzetközi hálózat állhat a támadások mögött.

Szolomayer Balázs, az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 Ma reggel című műsorában a téma kapcsán elmondta: kérdéses, hogy Lewis Hamilton mennyire van tisztában a magyarországi politikai viszonyokkal, akár a magyar közélettel, és persze az is kérdéses, hogy tisztában van-e a törvény szellemiségének céljával és a valódi tartalmával.

Az elemző hozzátette, hogy Lewis Hamilton egy önmagát liberális emberként aposztrofáló, hétszeres világbajnok autóversenyző, aki szeret közéleti kérdésekben megnyilvánulni. További lehetőségként merül fel, hogy egyfajta termékelhelyezésről volt szó, ugyanis a Forma–1-es pilóták gyakran népszerűsítenek órákat, autókat, különböző luxuscikkeket, most egy ideológiával tették ugyanezt.

Nem ez az első eset, hogy Lewis Hamilton véleményt nyilvánít politikai kérdésekben – amit több mint 23 millió követőjével is megoszt Instagram-oldalán –, ugyanis ő volt a Forma–1-es pilóták közül az, aki a Black Lives Matter mozgalommal kapcsolatos térdelést elsőként kezdte el a versenyeken.

Szolomayer Balázs kiemelte, hogy ilyen szempontból hasonló a helyzet, hiszen akkor is egy ideológia átvétele történt, kérdéses azonban, hogy ez a brit Forma–1-es pilóta pályafutását segíti vagy hátráltatja.

A vezető elemző elmondta, hogy a gyermekvédelmi törvény azon része, amelyet a szervezetek és hírességek kifogásolnak, az az, amely kimondja, hogy kizárólag a szülőnek a joga bármiféle szexuális felvilágosítása a gyermeknek, és ide tartozik a homoszexualitás témaköre is.

Ezt kifogásolják, ezáltal próbálnak egy olyan látszatot kelteni, mintha az egész törvény melegellenes lenne, holott ez nem igaz.

A nyugati sajtó hazánkat több mint tíz éve támadja, kezdve a médiatörvénnyel, amelynek kapcsán azt próbálták bebizonyítani, hogy a kormány eltörli a sajtószabadságot, miközben virágoznak az ellenzéki médiumok. Folytatódott az alaptörvény bevezetésével, illetve a bevándorlásügyi szabályokkal kapcsolatos intézkedésekkel, folytatódott a koronavírussal kapcsolatos döntéshozatalban, valamint most a gyermekvédelmi törvény kapcsán is.

„Tudatosan próbálják rossz színben feltüntetni a magyar kormányt, és ennek az áll a hátterében, hogy egy jobboldali kormány vezeti ma Magyarországot, s ez ellentétes az ő ideológiai nézetükkel” – tette hozzá az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • Magyar rajztanítási módszer világsikere
    Huszár Antal: A „Huszár-módszer” 2020-ban egy újabb mértani felfedezésemmel bővült, mely az emberi szem által érzékelt legszebb arány, az „arany-arány”, vagy ismertebb nevén az „aranymetszés” művészetekben történő alkalmazására nyújt forradalmian új megoldás.
  • Nőni fog a nyomás a határon
    A magyar déli határon próbálnak bejutni azok, akik elhagyják Afganisztánt; nőni fog a nyomás a határon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Röszkén, miután cseh kollégája, Andrej Babis társaságában ellátogatott a magyar-szerb határhoz. Senki sem követelheti, hogy amiért az országainkban sok nemzedék megdolgozott, az sokmilliós migránsbeáramlással semmivé legyen.
  • A klíma gyorsabban változik, mint eddig bármikor
    Áder János köztársasági elnök elmondta, ma globálisan többet fogyasztunk a természeti tőkéből, mint amennyi új tud termelődni. Ezért is fontos a Budapesten tartandó fenntarthatósági expo, amely a megoldásokról szól majd. Lesz emellett tudományos tanácskozás is, amely különböző témákat fog körül járni, mint például a vízválság vagy a közlekedés.
MTI Hírfelhasználó