Vuhanban is ismét megjelent a koronavírus
2021. augusztus 3. 10:09

A koronavírus-járvány legelső gócaként ismert közép-kínai Vuhanban is ismét megjelent a vírus, ezért a helyi hatóságok kedden elrendelték a teljes lakosság tesztelését - írta internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.

A városban, ahol 2020 júniusa óta nem regisztráltak újabb helyi fertőzötteket, hétfőn hét beteget diagnosztizáltak a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegséggel (Covid-19).

A betegek által lakott városrészt, valamint az egyik fertőzött munkahelyéhez közeli további hét lakónegyedet azonnal vesztegzár alá helyeztek.
   
Az oktatási intézményeket a tantermi oktatás felfüggesztésére szólították fel, és felgyorsították a tanárok és a diákok beoltását - közölték a helyi hatóságok kedden.
   
A Global Times szerint a fertőződések eredete ahhoz vezethető vissza, hogy a hétfőn azonosított hét beteg egyike kapcsolatba került egy, a kelet-kínai Csiangszuból érkező turistacsoporttal pénteken. Csiangszu tartomány székhelyén, Nankingban július 20-án azonosították a legújabb járványgóchoz kapcsolódó első esetet. A városban azóta hétfőig 220 Covid-19-es esetet regisztráltak, a járvány pedig átterjedt az ország további területeire.
   
Kína szárazföldi részén hétfőn összesen 61, belföldi fertőzésből eredő, új Covid-19-es esetet azonosítottak - közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden.

Közülük 45-öt Csiangszuból, további 16-ot pedig az ország öt másik tartományából, egyet-egyet pedig Sanghajból és Pekingből jelentettek. Az országban továbbá 41 tünetmentes fertőzöttet regisztráltak hétfőn - a panaszmentes vírushordozók számát a kínai hatóságok külön kezelik a Covid-19-es betegekétől. Jelenleg 1157 beteg áll kórházi kezelés alatt, közülük 24 ember állapota súlyos.

MTI
Címkék:
  • A magyarok mindig rendes feltámadásra várnak
    "Mi, magyarok mindig rendes feltámadásra várunk", ez pedig csak akkor van, ha saját erőnkből tudjuk elhárítani a fenyegető veszélyt vagy saját erőnkből tudunk változtatni a sorsunkon - jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken az Országházban rendezett Petneházy történelmi konferencián.
  • Az őszödi beszéd után megverték az embereket
    Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban az őszödi beszédet „dermesztő pillanatnak" nevezve a magyar politikában azt mondta: ijesztő dolog, hogy aki ezt az egész helyzetet előidézte, a beszédet elmondta, becsapta az embereket, hazugsággal került kormányra, elvette az emberek pénzét, majd csődbe vitte az országot még ma is a baloldal vezetője.
  • RMDSZ-kongresszus Marosszentgyörgyön
    A nemzeti identitás a legfontosabb közösségszervező szervező elv - hangoztatta Kelemen Hunor szövetségi elnök pénteken Marosszentgyörgyön, az RMDSZ 15. kongresszusán.
MTI Hírfelhasználó