Olimpia – Kajak kettes, bronz: Bodonyi Dóra: van még javítási lehetőségünk
2021. augusztus 3. 09:50

Bodonyi Dóra kissé csalódottan értékelt azt követően, hogy Kozák Danutával bronzérmet szereztek a kajak kettesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián.

Toki? 2020 - Kajak-kenu - Bronz?rmes a Koz?k, Bodonyi du? n?

MTI/Kovács Tamás

"Nyilván nyerni szerettünk volna, ugyanúgy, ahogy mindenki más" - mondta a szolnokiak 27 éves versenyzője, aki első olimpiáján szerepel.
   
"Sajnos elrontottuk a rajtot. Amúgy sem rajtolunk jól, de most sikerült alulmúlnunk önmagunkat. Aztán a táv második felében már jöttünk fel, de az új-zélandiak nagyon jól bírták, miután a rajtban nagy előnyt szereztek. Az Eb-n másfél másodperccel megvertük a lengyeleket, most ők is előttünk zártak. Egyébként jó páros, minden évben dobogóra állnak" - mondta Bodonyi Dóra.
   
"Sajnos most ez ennyi volt, de szerencsére van még javítási lehetőségünk. Dana egyesben és négyesben is vízre száll még, én pedig a négyes tagjaként. Úgy érzem, hogy a négyesre át tudom majd fordítani ezt magamban, és még éhesebben tudok majd odaállni" - tette hozzá az ötszörös világbajnok kajakos.
   
Kozákék mögött Csipes Tamara és Medveczky Erika kettőse lett a negyedik

MTI
Címkék:
  • A magyarok mindig rendes feltámadásra várnak
    "Mi, magyarok mindig rendes feltámadásra várunk", ez pedig csak akkor van, ha saját erőnkből tudjuk elhárítani a fenyegető veszélyt vagy saját erőnkből tudunk változtatni a sorsunkon - jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken az Országházban rendezett Petneházy történelmi konferencián.
  • Az őszödi beszéd után megverték az embereket
    Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban az őszödi beszédet „dermesztő pillanatnak" nevezve a magyar politikában azt mondta: ijesztő dolog, hogy aki ezt az egész helyzetet előidézte, a beszédet elmondta, becsapta az embereket, hazugsággal került kormányra, elvette az emberek pénzét, majd csődbe vitte az országot még ma is a baloldal vezetője.
  • RMDSZ-kongresszus Marosszentgyörgyön
    A nemzeti identitás a legfontosabb közösségszervező szervező elv - hangoztatta Kelemen Hunor szövetségi elnök pénteken Marosszentgyörgyön, az RMDSZ 15. kongresszusán.
MTI Hírfelhasználó