Kásler: Magyarországon is fel kell készülni a negyedik hullámra
2021. augusztus 1. 00:20

Magyarországon is fel kell készülni a negyedik hullámra és meg kell tenni minden olyan intézkedést, amit ebben a helyzetben lehet azért, hogy védjük az emberek egészségét és életét – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben videósorozat eheti részében.

A miniszter a 60 év fölötti, be nem oltottak kapcsán azt mondta, hogy személy szerint fogják megkeresni az orvosaik őket, és megpróbálják velük megértetni, hogy a saját életük érdekében vállalják az oltást.

A járványügyi adatokról az orvos-miniszter elmondta, hogy Angliában 5 hét alatt megötszöröződött a fertőzöttek száma. Hollandiában az utolsó 10 napban meredeken emelkedtek a számok – tette hozzá. Izraelben is aggasztó a fertőzés növekedése – folytatta a miniszter – annak ellenére, hogy a lakosság több mint 80 százaléka kétszeresen átoltott Pfizer-vakcinával.

Teljesen egyértelmű, hogy a kétszer átoltottak körében is növekszik a fertőzés gyakorisága, amiből az következik, hogy a harmadik oltást előre kell sorolni és el kell indítani – hangsúlyozta Kásler Miklós.

A harmadik oltásról az EMMI minisztere azt is kijelentette még, hogy nem vagyunk világelsők, a világ több országában zajlik már. Kiemelte közülük Kanadát, ahol a világ legjobb egészségügyi rendszerével rendelkeznek. A magyarországi szakmai grémiumok azokat az oltásokat preferálják, amelyik különbözik az első kettőtől.

Kásler Miklós reagált a Mi Hazánk Mozgalom a gyerekek oltásával kapcsolatos kijelentésére, miszerint az háromszor veszélyesebb, mint maga a fertőzés. „Teljes badarság! Semmiféle utalás sincs hasonlóra se a szakmai irodalomban. Az oltással kapcsolatosan teljesen megalapozatlan híreket közöl” a Mi Hazánk – hangsúlyozta a tárcavezető.

Az interjúba szóba került, hogy a Demokratikus Koalíció továbbra is a keleti vakcinákat támadja.  Magyarországon február 15. és június 10. között 3 és félmillió embert oltottak és vizsgáltak statisztikusok, hogy közülük hányan fertőződtek meg, és hányan haltak meg.

A vakcinák a fertőzés lehetőségét 80 százalékban megelőzték – emelte ki.

A Pfizer 84 százalékkal, a Moderna 88 százalékkal, az AstraZeneca 73 százalékkal, Sinopharm 73 százalékkal, Szputnyik 88 százalékkal. Az Emmi minisztere arról is beszélt, hogy az egészségügyi beruházásokat érintő bejelentéseket háttérbe szorították a járvány hírei, de folyamatosan zajlanak a fejlesztések. Az elmúlt 1 hétben 13 milliárd forintnyi fejlesztést adott át a miniszter.

Az interjú végén szóba került a tokiói olimpia. „Az olimpia megítélése, illetve a magyar szereplők megítélése legnagyobb döbbenetemre ambivalens válaszokat provokált, és megjegyzéseket tettek olyan nagy formátumú magyar olimpikonokra, akik nem csak a magyar sporttörténelem csillagai, de az egész világban respektálják őket” – mondta el sportminiszter a Hosszú Katinkát ért támadások kapcsán. Ezt rendkívül sajnálatos dolognak nevezte, és nagyon bízik abban, hogy az olimpia hátralévő időszakában az egész nemzet együtt tud örülni a magyar sikereknek.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte
    Dinamikus Egyesült Államokra lenne szükség. Ehhez képest a jelenlegi elnök csupán egy videóüzenetben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti tragédiáról. Mert így nem veszítette el a beszéd fonalát. Nem tévesztette össze az országokat. Vagy ne adj Isten, nem aludt el.
  • Átadták az újjáépült Lovardát a budai Várban
    Ünnepélyes keretek között átadták az újjáépült Lovardát a Budavári Palotanegyedben pénteken, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján, amelyen bejelentették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének új elemeit is.
  • Tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
    Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
MTI Hírfelhasználó