Harmadfokú figyelmeztetéseket is kiadott a meteorológiai szolgálat
2021. július 29. 20:59

A hőség miatt péntekre ismét adott ki harmadfokú figyelmeztetéseket is az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: pénteken mindenhol eléri a napi középhőmérséklet a 25 Celsius-fokot, sőt délkelet felé haladva egyre magasabb lesz ez az érték, a Dél-Alföldön a 29 fokot is meghaladhatja.

Emiatt Békés és Csongrád-Csanád megyére harmadfokú, Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Az országos előrejelzés szerint pénteken a hajnali 12-22 fokról 32-36 fokig emelkedik a hőmérséklet.

A meteorológiai szolgálat közölte azt is, hogy hajnaltól az Alpokalján és Kisalföldön átvonulhat néhány zivatar, majd délutántól elsősorban a Dunántúl nyugati harmadán, esetleg az Északi-középhegységben alakulhat ki elszórt jelleggel. A zivatarokat intenzív csapadék és szélerősödés kísérheti. Zivatarveszély miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Az Országos Meteorológia Szolgálat és az országos tisztifőorvos hőség miatti figyelmeztetésének különböző kritériumai vannak.

Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfő déltől péntek éjfélig harmadfokú intézkedésként elrendelte a hőségriadót.

MTI
Címkék:
  • Magyar rajztanítási módszer világsikere
    Huszár Antal: A „Huszár-módszer” 2020-ban egy újabb mértani felfedezésemmel bővült, mely az emberi szem által érzékelt legszebb arány, az „arany-arány”, vagy ismertebb nevén az „aranymetszés” művészetekben történő alkalmazására nyújt forradalmian új megoldás.
  • Nőni fog a nyomás a határon
    A magyar déli határon próbálnak bejutni azok, akik elhagyják Afganisztánt; nőni fog a nyomás a határon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Röszkén, miután cseh kollégája, Andrej Babis társaságában ellátogatott a magyar-szerb határhoz. Senki sem követelheti, hogy amiért az országainkban sok nemzedék megdolgozott, az sokmilliós migránsbeáramlással semmivé legyen.
  • A klíma gyorsabban változik, mint eddig bármikor
    Áder János köztársasági elnök elmondta, ma globálisan többet fogyasztunk a természeti tőkéből, mint amennyi új tud termelődni. Ezért is fontos a Budapesten tartandó fenntarthatósági expo, amely a megoldásokról szól majd. Lesz emellett tudományos tanácskozás is, amely különböző témákat fog körül járni, mint például a vízválság vagy a közlekedés.
MTI Hírfelhasználó