Az Európai Bizottság saját céljait előtérbe helyezve politizált: gendercsomag
2021. május 11. 15:54

Az Alapjogokért Központ úgy látja, hogy az Európai Bizottság (EB) az elmúlt két évben nem azokkal a témákkal foglalkozott, amelyekkel a tagállamok polgárai szerint kellett volna, ehelyett a saját céljait előtérbe helyezve politizált.

Rólunk – Alapjogokért Központ

A stratégiai igazgató – alapjogokert.hu

Kovács István, az intézet stratégiai igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: legújabb elemzésükben arra keresték a választ, hogy az EB valóban a polgárok érdekei alapján dolgozik-e, és ehhez az Európa Unió saját közvélemény-kutatásait, az Eurobarométer eredményeit vették alapul.
   
Hangsúlyozta, az EB döntéshozatalában a tagállamok polgárainak akarata kell, hogy érvényesüljön, ehhez képest a bizottság olyan ideológiai és szimbolikus témákat tűzött zászlajára, amelyek nem jelennek meg az európai polgárok által legfontosabbnak tartott témák között.
   
Utóbbiakra példaként említette, hogy az Eurobarométer-felmérések szerint 2019-ben a migráció és az ahhoz kapcsolódó fenyegetések - a terrorizmus és a közbiztonság - volt ilyen téma, míg tavaly a koronavírus-járvány miatt "átterelődött a fókusz" a pandémia egészségügyi és gazdasági hatásaira.
   
Kovács István azt mondta, hogy jogállamisági kérdések miatt az EB rendszeresen Magyarországot és Lengyelországot állítja pellengérre, ugyanakkor uniós közvélemény-kutatások szerint éppen az ezekben az államokban élők többsége gondolja úgy, hogy a hazájában nincs gond a demokráciával.
   
A magyar adatok az átlag fölöttiek, 54 százalék elégedett a hazai demokráciával, más országokban jelentősen 50 százalék alatti ez az érték - húzta alá.
   
Hozzátette: ezzel szemben például a Spanyolországban és Görögországban élőknek csupán mintegy harmada érzi úgy, hogy van beleszólása a közéletbe, de ezek az országok mégsem szerepelnek az EB jogállamisági aggályait megfogalmazó dokumentumokban.
   
Az eseményen kiosztott elemzés szerint tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a koronavírus okozta rendkívüli helyzet során sem lépett hátrébb a bizottság a saját politikai agendájának érvényre juttatásában. Ugyanannyi politikai vagy ideológiai töltetű javaslattal állt elő erre az évre is, mint 2020-ban.
   
Az Alapjogokért Központ úgy látja, az új javaslatok jelentős része azt célozza, hogy az uniós intézmény "az általa renitensnek kikiáltott országokat", élükön Magyarországgal, próbálja sarokba szorítani.
   
Kovács István zárásként kijelentette, hogy a bizottság nem az európai polgárok akarata szerint végzi a tevékenységét, és ez idegen a testület eredeti funkciójától, illetve a tagállamok állampolgárainak akaratától is.
 
Kérdésre válaszolva azt mondta, Brüsszelben megvan a felismerés arra, hogy az unió "jelenlegi iránya tévút". Az igazgató azonban attól tart, ezt arra fogják felhasználni, hogy a föderális Európa, az Európai Egyesült Államok irányába tegyenek lépéseket.
   
Ehhez kapcsolódva Kovács Attila, a központ uniós projektvezetője arról beszélt, hogy az EB a koronavírus-járvány okozta figyelmet kihasználva "titokban" akarja azokat a konfliktusos anyagokat átvinni az uniós jogalkotás rendszerén, amelyeket éles politikai csatában nem tudna. Ezek között említette a bizottság demokrácia-, migrációs és "gendercsomagjait".

MTI
Címkék:
  • Majdnem 100
    Jó, jó, kiszemeltjük az angolt bensőleg „hiperpassziválja”. Továbbá, istenem, valahol (trehány diák volt?) elkallódtak némely fontos kvalifikációs papírjai. Mással is megeshet ilyesmi.
  • Orbán: „Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz”
    Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz. Fel kell készíteni a tagállamokat és a NATO-t is arra, hogy ezekre a kihívásokra választ tudjon adni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, a NATO-tagországok egynapos csúcstalálkozójára érkezve hétfőn.
  • Szijjártó: A migráció kérdésével komolyan kell foglalkozni
    A NATO-erők kivonulása Afganisztánból komoly aggodalmakat vet fel, a térség ugyanis újra az illegális migrációs folyamatok forrása lehet, a migráció kérdésével tehát komolyan kell foglalkozni, nehogy baj legyen - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek egynapos csúcstalálkozója alkalmából tartott sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó