Férfi röplabda Eb-selejtező - Négyjátszmás magyar siker a norvégok ellen
2021. május 7. 21:43

A magyar válogatott 3-1-re legyőzte Norvégiát pénteken a férfi röplabda Európa-bajnoki selejtezősorozat G csoportjának első tornáján Budapesten, a Ludovika Arénában.

A magyar válogatott szombaton a fehéroroszokkal, vasárnap pedig a portugálokkal találkozik. A négy válogatott jövő péntektől vasárnapig Portugáliában játszik egymással.
   
A szeptember 1. és 19. közötti, lengyel, cseh, észt és finn közös rendezésű kontinenstornára a csoportgyőztesek mellett a hét csoport öt legjobb másodikja jut ki.

Európa-bajnoki selejtező, 1. forduló, G csoport, Ludovika Aréna: Magyarország-Norvégia 3-1 (-23, 22, 23, 21)

a legeredményesebb pontszerzők: Pádár 29, Horváth K. 17, Gacs 12, illetve Takvam 25, Kvalen, Huus 12-12

Nem a legjobb előjelekkel várta a magyar csapat az első selejtezőmérkőzését, ugyanis egyik legjobbja, a Franciaországban légióskodó Baróti Árpád sérülése nem jött rendbe, így nem tudta vállalni a játékot. Hiányában a Japánban játszó Pádár Krisztián került vissza eredeti pozíciójába, és feladóátlóként szerepelt, míg szélső ütőként az egyéves ausztriai kitérő után Kazincbarcikára visszatérő Blázsovics Péter és az elmúlt szezonban csapat nélküli Gergye Roland szerepelt.
   
A nézőtéren mintegy száz szurkoló látta, hogy a felforgatott felállás ellenére is jól kezdett Koch Róbert szövetségi kapitány együttese, Pádár remekül játszott, de az első játékrész közepére a norvégok is stabilizálták játékukat és fordítottak, majd nagy csatában előnybe kerültek.
   
A második felvonásban sem változott a játék képe, nagyjából hasonló tudású két csapat küzdelme zajlott, amelyben magyar oldalon Pádár mellett a csereként beállt Horváth Kristóf, illetve Gacs Dániel is egyre jobban teljesített. A norvégoknál a szintén feladóátló poszton játszó - eredendően center - Andreas Takvam emelkedett ki, de a szettet ezúttal a hazaiak nyerték.
   
A harmadik etapban is fej fej mellett haladtak a csapatok, de amikor a vendéglátó játékosai egymás után hibáztak, négy ponttal meglépett a rivális. A különbség tovább nőtt, de 14-21 után magára talált a magyar válogatott és Blázsovics Péter nyitássorozata végén 22-21-re már vezetett, néhány labdamenettel később pedig a csereként beállt feladó Keen Cameron másodikra áttett labdájával behúzta a játszmát.
   
A negyedik szettben a házigazda jobban kezdett és néhány pontos előnyét Horváth és Pádár támadásaival egészen a játékrész hajrájáig megőrizte. A magyarok az utolsó periódusban is szervezetten röplabdáztak, ellenfelüknél jobban nyitottak és blokkoltak, ezt pedig elég volt a három pontot érő győzelemhez.
   
A 113 perces mérkőzés legeredményesebbje Pádár volt 29 ponttal, a norvégok közül Takvam 25-ig jutott.

    korábban:

Portugália-Fehéroroszország 3-2 (-21, 23, -23, 23, 10)
 

MTI
Címkék:
  • EURO-2020 - Nyolcvannégy percig tartott a müncheni csoda
    A magyar válogatott hiába vezetett kétszer is, végül 2-2-es döntetlent játszott a német csapat vendégeként Münchenben a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének szerdai zárásán, így negyedikként zárt a csoportjában, és kiesett.
  • Magyarország fényekben
    Magyar nemzeti színekkel világított az ország a Németország-Magyarország labdarúgó-mérkőzés alatt 2021. június 23-án.
  • Orbán Viktor: az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes
    "Az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes, mert valótlan állításokra épül. A nemrég elfogadott magyar törvénytervezet védi a gyermekek jogait, garantálja a szülők jogait, és nem vonatkozik a 18 éven felüliek szexuális orientációval kapcsolatos jogaira, így semmilyen diszkriminatív elemet nem tartalmaz" - áll Orbán Viktor miniszterelnöknek az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.
MTI Hírfelhasználó