Juhász Hajnalka: az EU sajnos nem szentel figyelmet a kisebbségvédelemnek
2021. április 20. 10:29

Juhász Hajnalka KDNP-s országgyűlési képviselő kedden, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyhetes ülése keretében elmondott beszédében sajnálatosnak nevezte, hogy az Európai Unió nem szentel kellő figyelmet a kisebbségvédelem témájának, aminek egyik bizonyítéka a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek védelmében indított Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés közelmúltbeli elutasítása.  

Az Európa Tanács ülése április 25-én.

Az Európa Tanács ülésterme – reuters/Vincent Kessler   

A képviselő hangsúlyozta, a nemzeti kisebbségi jogok hatékony védelme nem tekinthető nemzetbiztonsági fenyegetésnek. A kormányoknak elő kell mozdítaniuk az egyenlő feltételek megteremtését a nemzeti kisebbségi jogok tekintetében is - tette hozzá.

Az őshonos nemzeti kisebbségek Európa alapvető értékét jelentik, az Európa Tanács kisebbségi keretegyezménye kulcsfontosságú nemzetközi jogi eszköz megőrzésük és jogaik biztosítására - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke.

Németh Zsolt az MTI-nek telefonon nyilatkozva kiemelte: a nemzeti kisebbségek különleges csoportot képviselnek Európában, tagjaik kiemelt megközelítést és bánásmódot érdemelnek. Képviselőiket nem szabad összekeverni más kisebbségek, a migránsok vagy a szexuális kisebbségek tagjaival - jelentette ki.
   
Tájékoztatása szerint Kovács Elvira vajdasági magyar politikus, a közgyűlés szerb delegációjának tagja az ülésén átfogó kisebbségi jelentést mutatott be, amelynek kiemelkedő érdeme, hogy az Európai Tanács kisebbségi keretegyezménye alapján végzett ellenőrzések hatékonyabbá tételét helyezi kilátásba. A dokumentumban javaslatok is vannak, egyebek mellett online platform létrehozását helyezik kilátásba a kisebbségi jogsértések bejelentésére és nyomon követésére.
   
A közgyűlés magyar delegációjának vezetője elmondta, a nemzeti kisebbségek megőrzése Európában című jelentés kiemelten foglalkozik az ukrajnai helyzettel, amelyben a jelentéstevő aggodalmának adott hangot az országban felerősödő nacionalizmus miatt. Kovács Elvira ezért is hangsúlyozza a kisebbségi jogok védelmét szolgáló normák erősítését - közölte.
   
Németh Zsolt végezetül kiemelte, az őshonos nemzeti kisebbségek védelmének ügyét magyar jelentéstevők már korábban is eredményesen képviselték és tartották napirenden az Európa Tanácsban. Annak a szervezetnek a fórumain, amely a legkomolyabb nemzetközi jogi eszközrendszerrel bír a kisebbségvédelem területén a nyelvi charta és a kisebbségi keretegyezmény által - tette hozzá a politikus.
   
Kovács Elvira a jelentés ismertetésekor kijelentette: ideje elismerni, hogy a nyelvi, etnikai és kulturális kisebbségek tisztelete az emberi jogok védelmének sarokövét, illetve a közös megértés, a stabilitás és demokratikus biztonság alapvető értékét jelentik Európában.
   
A jelentés Ukrajnával foglalkozó fejezeteit ismertetve az MTI-nek telefonon nyilatkozva hangsúlyozta: az államnyelv tökéletes ismeretének fontosságára hivatkozva eltörölni vagy csökkenteni a kisebbségi jogokat megengedhetetlen és aggodalomra ad okot.
   
A nyelvi, etnikai és kulturális kisebbségek sokféleségének megőrzése, jogaik védelme jelenti a béke és a stabilitás garanciáját Európában - tette hozzá Kovács Elvira.
   
Zsigmond Barna Pál fideszes parlamenti képviselő a vita során elmondott felszólalásában hangsúlyozta, a kisebbséggé váló őshonos nemzeti közösségek helyzete mutatja, hogy átfogó nemzetközi és multilaterális rendszerre, a tagállamok közötti párbeszédre, vonatkozó jogszabályaik harmonizálására, a nemzetközi normák betartatására, valamint rendszeres felülvizsgálatára van szükség.
   
Arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ukrajnában élő kisebbségek megfélemlítése, tagjaik ellen elkövetett erőszakos támadások fokozódnak, ami kiemeli annak fontosságát, hogy a nemzeti kisebbségek jogai további figyelmet és átfogó európai keretrendszert igényelnek.
   

 

MTI, Gondola
Címkék:
  • Az EU-hadsereg ötlete visszafelé sülhet el
    Aligha véletlen, hogy minden Európa Birodalom létrehozására irányuló kísérlet kudarcba fulladt, és ennek alapvető oka az, hogy nincs közös európai identitás. Elvileg létezhetne ilyen, pontosabban létre lehetne hozni ilyen önazonosságot, de ahhoz előbb meg kellene nyílni annak a beszédtérnek, amely egységes narratívára építve elbeszélhetővé és megbeszélhetővé tenné mindezt.
  • Magyar templomfelújítás a Felvidéken
    A hit erősítése a magyarság megőrzését is szolgálja, mert ahol a hit megmarad, ott a közösség is megmarad - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban kedden.
  • Nagy eredmény a védettségi igazolvány kölcsönös elismerése
    Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt. A megbeszélés fő témái közül kiemelt a vakcinaigazolványok kölcsönös elismerése, amely nagyban hozzájárul majd a mindkét ország számára kulcsfontosságú turizmus ismételt fellendüléséhez.
MTI Hírfelhasználó