Láng Zsolt: A főpolgármester homokba dugja a fejét
2021. március 8. 11:28

A budapesti Fidesz felszólítja a főváros vezetését, hogy fizesse vissza a vendéglátósoknak a tőlük iparűzési adóelőlegként elvett pénzt, amelyet a koronavírus-járvány miatt a kormány bértámogatásra folyósított számukra - mondta Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormánypárti politikus közölte, felhívásukhoz a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) is csatlakozott, és ők is azt kérik nyomatékosan Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy függessze fel az adóbeszedést, legyen moratórium, az inkasszókat azonnal hagyják abba. Láng Zsolt azt mondta, nem értik a főváros lépését, és a kamarával határozottan arra szólították fel Karácsony Gergelyt, hogy azt a pénzt, amit most elszedtek, hiszen azt a kormány bértámogatásra folyósította, fizessék vissza a vendéglátósoknak.

Kiemelte, morális kérdés, hogy a járvány közepén nem rúgunk bele még egyet ebbe a rétegbe, és nem vesszük el azt a pénzt is, amit a kormány bértámogatásra átutalt nekik, hogy megtarthassák dolgozóikat, hanem segítjük őket. Arra a kérdésre, mi a főváros válasza arra, hogy a BKIK adóvégrehajtási moratóriumot kér a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő vállalkozásoknak, Láng Zsolt azt mondta: választ egyelőre nem hallott, és szerinte nagyon nagy probléma, hogy a főpolgármester rendszeresen nem reagál olyan kérdésekre, amelyekben gyors döntésre lenne szükség.

„Homokba dugja a fejét, és úgy csinál, mintha nem is lenne köze a fővároshoz” - fogalmazott. Mint kifejtette, ha posztolni kell különböző nemzetközi kérdésekben, vagy miniszterelnök-jelölti kampányt kell folytatni, akkor Karácsony Gergely nagyon aktív, de amikor ilyen, a budapesti adófizetők mindennapjait érintő kérdésekről van, akkor eltűnik a porondról és nem ad választ. Láng Zsolt szerint a főváros lépéséről biztos nem volt egyeztetés, mert az érdekképviseletek vezetői is „megrökönyödve” látták, hogy elvették ezt a pénzt.

Ez egy teljesen szürreális és irreális lépés a főváros részéről, józan ésszel senki nem gondolhatott arra, hogy a bértámogatást elveszi azért, hogy a tavalyi, elmaradt iparűzési adó előlegét beszedje a vállalkozóktól - mondta.

MTI
Címkék:
  • Alakul a Facebook-diktatúra
    Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány, a tagjai és intézményeinek közösségi oldalain az elérés és az interakciók száma, a Facebook erről sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot nem adott.
  • Reneszánsz barátság
    Olyan világot kell visszahozni, mely méltó Európa múltjához, őseink áldozatvállalásához.
  • Május 10-én indul a jelenléti oktatás a középiskolákban
    Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte: május 10-én indul újra a jelenléti oktatás a középiskolákban. Az operatív törzs döntött arról is, hogy az elmúlt évhez hasonlóan csak írásbeli érettségi vizsga lesz.
MTI Hírfelhasználó