Komolyan aggódnak a Balatonnál
2021. március 8. 10:53

Felhívást tett közzé a Balatoni Szövetség elnöke, mert attól tart, hogy a hétfőtől kezdődő, a korábbinál szigorúbb zárlat miatt sokan döntenek úgy, hogy kimenekülnek a városokból, és a tóparton kötnek ki. Azt kéri az érkezőktől, hogy a bevásárlásaikat próbálják meg lakhelyeiken elintézni, különös tekintettel a gyógyszerek beszerzésére, hogy ne terheljék a balatoni települések üzleteit, patikáit.

Balatonfenyves polgármestere, aki a Balatoni Szövetség elnöke is, azt mondta: a hétfőn kezdődő szigorítások miatt arra lehet számítani, hogy sokkal többen lesznek a Balatonon, mint amire a kereskedők, szolgáltatók fel vannak készülve. "A Balatonpart most nem egy üdülőhely. Attól még, hogy a süt a nap és gyönyörű a Balaton, nem jelenti azt, hogy itt aztán el lehet felejteni mindent, kérek mindenkit, hogy tartsa be a szabályokat" – mondta Lombár Gábor az ATV-nek.

A Balatonon több helyen lehetett ellátási nehézségekről hallani az első hullám idején, de ez inkább a nagyobb településeken volt jellemző. A jó idő közeledtével egyre többen töltik a hétvégét is a tónál, de a boltok többsége még nem készült fel a nagy tömegekre, így érthető a szövetség elnökének kérése, hogy aki a Balatonhoz költözik erre az időszakra, az amit csak lehet, szerezzen be a lakóhelyén.

atv.hu
Címkék:
  • Alakul a Facebook-diktatúra
    Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány, a tagjai és intézményeinek közösségi oldalain az elérés és az interakciók száma, a Facebook erről sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot nem adott.
  • Reneszánsz barátság
    Olyan világot kell visszahozni, mely méltó Európa múltjához, őseink áldozatvállalásához.
  • Május 10-én indul a jelenléti oktatás a középiskolákban
    Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte: május 10-én indul újra a jelenléti oktatás a középiskolákban. Az operatív törzs döntött arról is, hogy az elmúlt évhez hasonlóan csak írásbeli érettségi vizsga lesz.
MTI Hírfelhasználó