H. Kristóf elismerte, amit Fekete-Győr András nem
2021. március 3. 09:18

Bíróság elé állt kedden egy újabb tüntető, aki 2018-ban a munka törvénykönyvének módosítása elleni tiltakozáson rendőröket dobált a Kossuth téren. A most 21 éves férfit hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják. Elismerte, hogy hibázott, azt mondta, most már tudja, hogy a rendőrök dobálása nem véleménynyilvánítás. Ugyanezen a tüntetésen dobott füstgránátot a rendőrök közé Fekete-Győr András is. A Momentum miniszterelnök-jelöltje a múlt heti tárgyalásán nem ismerte el a felelősségét – hangzott el az M1 Híradójában.

Kövekkel, üvegekkel, tojásokkal és füstbombákkal dobálták a tüntetők a Parlament épületét védő rendőröket 2018 decemberében. A tüntetők a munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozva egy rendőrautót is megrongáltak. A rendőrök ötven tüntetőt állítottak elő. Többeknek mostanában kezdődik a bírósági tárgyalása.

„Ezen a napon 22 óra 50 körüli időben a Parlament épülete előtt tartózkodó vádlott egy, a földről felvett üveget dobott a rendőrök közé azért, hogy őket eltalálja” – mondta Koncz Gábor ügyész a tárgyaláson.

A hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt H. Kristóf a tüntetés idején 19 éves volt. Az ügyészség szerint üveget, sörösdobozt és tojást dobott a rendőrök felé. A férfi őszintén megbánta tettét.

H. Kristóffal ellentétben Fekete Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje, aki szintén ott volt a Kossuth téri tüntetésen és ő is megdobálta a rendőröket, a múlt heti tárgyaláson semmiféle megbánást nem tanúsított, inkább magyarázkodott.

„Én célzottan, ejtő mozdulattal egy játékboltban kapható füstszórót azt a rendőrsorfal mögé ejtettem úgy, hogy azzal az égegyadta világon senkiben se tegyen kárt, és ne is akadályozza a rendőrséget az intézkedésben” – fogalmazott Fekete-Győr András a Momentum miniszterelnök-jelöltje.

Fekete-Győr András bírósági vallomását saját, még a tüntetésen az ATV élő műsorának adott nyilatkozata is cáfolja. Akkor még nem füstszóróról, hanem füstgránátról, nem ejtésről, hanem dobásról beszélt.

Fekete-Győr András tárgyalása május 12-én tanúk meghallgatásával és a videófelvételek megtekintésével folytatódik. H. Kristóf következő tárgyalása május 20-án lesz.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • Szlávik: bár jók az oltási adatok, a védekezést nem lehet elengedni
    Bár az oltási adatok rendkívül kedvezőek, de ez nem azt jelenti, hogy a védekezést "el kell engednünk"; a brit vírusmutáns jobban terjed a fiatalabbak körében is, így a maszkhasználatra, a távolságtartásra és az egymás iránti figyelemre továbbra is, akár még egy jó ideig szükség lesz - figyelmeztetett a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szombaton a közmédiának adott interjújában.
  • Bayer Zsolt: Tusk a Katynban
    Donald Tusk remek fizetéséért bárkit bármivel megrágalmaz, minden birodalmi gazemberséghez lelkesen asszisztál, és hazudik.
  • Novák Katalin: Komoly jobboldali erő a láthatáron
    A Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnöke elmondta, pártjuk egyelőre élvezi a nagyobb mozgásteret és szabadságot jelentő függetlenséget.
MTI Hírfelhasználó