Elhunyt Snell György püspök
2021. február 26. 11:16

Február 26-án, pénteken, életének 72. évében elhunyt Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a Szent István-bazilika plébánosa, akinél koronavírus-fertőzést állapítottak meg – számolt be róla a Magyar Kurír Erdő Péter bíboros tájékoztatása alapján. „Snell György püspök életéért és szolgálatáért hálásak vagyunk, és imádságunkkal a Mindenható Isten irgalmába ajánljuk. A temetéséről később rendelkeznek” – olvasható az esztergomi érsek közleményében.

Snell György - orszagutiferencesek.hu

Snell György 1949. március 8-án született Kiskirályságon (a Csongrád megyei község neve 1956 óta Eperjes). Felsőfokú tanulmányait a Központi Szemináriumban és az Egri Érseki Papnevelő Intézetben végezte. 1972. április 3-án szentelték pappá Egerben a Váci Egyházmegye szolgálatára. 1993-ban, a magyarországi egyházmegyék határainak átrendezését követően inkardinálták az Esztergom-Budapesti főegyházmegyébe. Ferenc pápa 2014. október 20-án nevezte ki Snell Györgyöt az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé, és a pudenzianai címzetes püspöki címet adományozta neki. Püspökké szentelésére 2014. december 6-án került sor a Szent István-bazilikában.

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • Alakul a Facebook-diktatúra
    Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány, a tagjai és intézményeinek közösségi oldalain az elérés és az interakciók száma, a Facebook erről sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot nem adott.
  • Reneszánsz barátság
    Olyan világot kell visszahozni, mely méltó Európa múltjához, őseink áldozatvállalásához.
  • Május 10-én indul a jelenléti oktatás a középiskolákban
    Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte: május 10-én indul újra a jelenléti oktatás a középiskolákban. Az operatív törzs döntött arról is, hogy az elmúlt évhez hasonlóan csak írásbeli érettségi vizsga lesz.
MTI Hírfelhasználó