Bakondi: az ingyenes vakcina is ösztönzi a migrációt
2021. január 27. 10:59

A koronavírus-járvány és az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Bakondi György hozzátette: a járvány miatt tömegek veszítik el a munkahelyeiket, így a jobb megélhetés reményében egyre nagyobb számban kísérelnek meg fejlettebb országokba, ezen belül az Európai Unió tagországaiba eljutni.

A tavalyi érkezési adatok figyelemreméltó növekedést mutattak, és ennek hatására számos országban határozott intézkedéseket tettek a tömeges illegális migráció szabályozására, illetve megállítására - közölte.    

Hozzátette, új útvonalak vannak kialakulóban Libanon és Ciprus, valamint Mauritánia és a Kanári-szigetek között, ahol 2020-ban 900 százalékkal emelkedett az érkezők száma 2019-hez képest. Tavaly a közép-mediterrán térségben 154, a Nyugat-Balkánon pedig 78 százalékkal nőtt az illegális bevándorlók száma 2019-hez viszonyítva.

Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy a növekvő számok és a németet követő soros portugál elnökség ellenére sem látszik változás az Európai Bizottság által vitára bocsátott, "nem működő gyakorlatokat tartalmazó" migrációs politikában.

MTI
Címkék:
  • Az egyezmény, aminek nyomán marhavagonokba zártak 76 ezer magyart
    Embereket nem lehet marhacsordaként az egyik országból a másikba átterelni – idézi Lloyd George egykori brit miniszterelnök kijelentését Ligeti Dávid. Mégis megtörtént: a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár történészével a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményről beszéltünk.
  • Sztálin nem indul az előválasztáson
    A komoly jelöltek még kivárnak, és lebegtetik indulásukat. A szándékaikról szóló találgatás a legjobb nekik, mivel addig is róluk beszélnek.
  • Mindenki regisztráljon a vakcináért
    A kormányfő mindenkit arra kért pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hogy regisztráljon a koronavírus elleni vakcináért. Így húsvétra az összes jelentkező megkaphatja az első adagját, és ezzel pedig Magyarországon lesz messze a legmagasabb az átoltottság az unióban - tette hozzá Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó