Bolondos januári időre készülhetünk
2021. január 27. 09:06

Szerdán változóan, napközben átmenetileg erősebben felhős idő valószínű napos időszakokkal. Reggel, délelőtt kevés helyen, elsősorban a Duna mentén még előfordulhat néhol hózápor, ezt leszámítva azonban estig nem valószínű csapadék.

Szerdán este, késő este az ukrán határ környékén lehet hószállingózás – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

Napközben kedden és szerdán is a Dunántúlon és a Duna mentén megerősödik az északnyugati szél, a keleti megyékben azonban gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.

Forrás: met.hu

Az Észak-Dunántúlon a legerősebb széllökések kora délutánig helyenként elérhetik a 60 km/óra körüli viharos fokozatot, majd mérséklődik a szél.

Északkeleten foltokban előfordul sűrű köd, de délelőtt javulnak a látási viszonyok.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -7 és 0 fok között alakul, de az északkeleti, havas, szélvédett tájakon – főként Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részein – ennél több fokkal hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 0 és +5 fok között alakul, de az északi határ mentén néhol napközben is fagyhat.

hirado.hu - met.hu
Címkék:
  • Most zárnunk kell, hogy húsvétkor nyithassunk
    Most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvétkor nyithassunk - mondta a Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök hozzátette: "Az biztos, hogy a mostani kéthetes zárással befordultunk a célegyenesbe, most már a vírus elleni háborúnak utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk.
  • Az oltási program rendben halad
    Az oltási program rendben halad, csak a hétvégére tervezett AstraZeneca-oltást halasztják - mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.
  • Előrébb az agarakkal!
    A kutyatartásról írt könyvet dr. Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője. A politikus maga is tart kutyát - pumit -, így hozzáértően ajánlja a magyar kutyafajtákat a családok figyelmébe. Elsősorban az erdélyi kopó és a magyar agár megőrzésére kell vigyázni.
MTI Hírfelhasználó