Sípálya épült Székelyvarságon
2021. január 15. 23:51

Nagyjából egy kilométer hosszú, székes felvonókkal ellátott sípálya nyílik hamarosan Székelyvarságon, ahol most végzik az utolsó simításokat az üzemeltetők. A projekt egyik legfőbb célja a téli sport újraélesztése a községben, éppen ezért oktatni is fogják az érdeklődőket.

Egykori tanára vitte síelni a Boros-oldalra, ahol jelenleg a síközpont található, így a szép emlékekből merítkezve vágott bele a pályaépítésbe Magyari József, az üzemeltető Székelyvarság Négyévszakos Sí- és Túraközpont Egyesület tagja. 850 méteres szakaszon csúszhatnak le a gyakorlott sízők, ám a kezdőknek is van lehetőségük kipróbálni a pályát, hiszen készült egy nyomvonal, amelyen elkerülhető a veszélyesebb rész – magyarázta Magyari, hozzátéve, hogy utóbbi esetben valamivel több mint egykilométeres szakaszon lehet csúszni. A pálya egyébként piros besorolást kapott, hiszen ilyen esetekben a legveszélyesebb részt veszik figyelembe a szakemberek.

A domboldal csúcsa és az alja között nagyjából 160 méteres szintkülönbség van. A síelők székes felvonóval mehetnek fel a pálya tetejére. Utóbbi árammal működik, de probléma esetén egy gázolajos motor is tudja üzemeltetni. Egyébként a csúcson van egy többszáz hektáros fennsík, ahol sítúrázni is lehet. Jelenleg még folyamatban van a pálya kialakítása, hamarosan meg fogják nyitni. Az odavezető utat péntektől takarítják.

Kép: Beliczay László

Tamás Ernő polgármester közölte, az üzemeltetőkkel közösen már dolgoznak egy speciális forgalmi szabályzaton, hogy elkerülhetők legyenek a torlódások. Egyelőre nem határozták meg a pályadíjakat, de hamarosan ez is megtörténik. Magyari arra is kitért, hogy a nyitást követően folyamatosan lesznek hegyimentők helyszínen a problémák megelőzéséért, illetve segítségnyújtási céllal. Mindemellett a helyszínen van egy vendéglő, ahol megpihenhetnek a látogatók, valamint sífelszereléseket is lehet kölcsönözni, vásárolni.

Kép: Beliczay László

Újjáélesztenék a sportot

Magyari József lapunknak elmondta, a turizmus fellendítése mellett a projekt határozott célja a sportág helyi szintű újjáélesztése.

https://media.szekelyhon.ro/pictures/udvarhely/aktualis/2021/12-januar/o_sipalya_varsag_belo26.jpg

Ennek érdekében az síoktatást is megszervezik Varságon, és akár tornaórákat is lehet majd tartani ott. „Ha tíz év alatt sikerül legalább egy, jó eredményeket elérő sportolót kineveljünk, akkor már elértük a célunkat” – fogalmazott. Egyesületük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél pályázott a mintegy 1,3 millió eurós beruházás megvalósításáért, de segített nekik a megvalósításban a helyi önkormányzat, valamint a közbirtokosság is.

https://media.szekelyhon.ro/pictures/udvarhely/aktualis/2021/12-januar/o_sipalya_varsag_belo18.jpg

Utóbbi szervezettől bérlik a területet, ahol a pálya található. Egyébként az üzemeltetők már dolgoznak azon, hogy nyáron is hasznosítani tudják a területet.

 Fülöp-Székely Botond

szekelyhon.ro
Címkék:
  • Most zárnunk kell, hogy húsvétkor nyithassunk
    Most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvétkor nyithassunk - mondta a Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök hozzátette: "Az biztos, hogy a mostani kéthetes zárással befordultunk a célegyenesbe, most már a vírus elleni háborúnak utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk.
  • Operatív törzs: 221 ember ellen intézkedtek a maszkviselés elmulasztása miatt
    A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt csütörtökön 221 esetben intézkedtek a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
  • Előrébb az agarakkal!
    A kutyatartásról írt könyvet dr. Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője. A politikus maga is tart kutyát - pumit -, így hozzáértően ajánlja a magyar kutyafajtákat a családok figyelmébe. Elsősorban az erdélyi kopó és a magyar agár megőrzésére kell vigyázni.
MTI Hírfelhasználó